Több mint háromezer budapesti lakás felépítése után bedőlt az AL Holding. A fejlesztő vesztét a csekély ingatlanpiaci kereslet, illetve a banki kockázatvállalás mérséklődése együttesen okozta.
Felszámolás alatt van az AL Holding nevű ingatlanfejlesztő vállalat, a tulajdonosok 1,3 milliárd, a hitelezők 1 milliárd forint veszteségnek néznek elébe - írja csütörtökön megjelent számában a Figyelő.
Az AL Holding az egyik legjelentősebb fejlesztő volt a 2000-es évek magyarországi lakásépítési boomjában. Összesen több mint 3000 lakást épített föl, elsősorban Budapest XIII. kerületében.
A hetilap szerint a 2008 őszén Magyarországra is berobbant pénzügyi válság döntötte be a holdingot, mert az AL tagvállalatai nagy tőkeáttétellel, sok hitellel működtek. A válság miatt a lakosság nehezebben jutott hitelhez, elhalasztotta lakásvásárlásait.
"Az AL Holdingot az lehetetlenítette el, hogy zászlóshajó fejlesztésének finanszírozását a 2006-ban aláírt szerződés ellenére a bank megtagadta. A cég így is be tudta fejezni megkezdett építkezéseit, a lakásokat átadta a vevőknek, a hiteleket visszafizette a pénzintézeteknek. A megvalósított beruházások (Dagály Sétány, Mandala Kert) projektcégei rendelkeznek olyan szerződésekkel és tartalékokkal, hogy a garanciális kötelezettségeiknek továbbra is megfelelhessenek" - mondta az [origo] érdeklődésére Hunyady Attila, a társaság egyik tulajdonosa.
"A lakóingatlan-piac gyakorlatilag meghalt, a pénzintézetek nem finanszírozzák sem a kivitelezőt, sem a beruházót, sem a vásárlót, így új projektek nemigen tudnak elindulni. A válság előtt jellemző 8-12 százalékos bevételarányos nyereség pedig nem teszi lehetővé, hogy egy tulajdonos meglévő telkeivel, azak drága finanszírozási költsége mellett 2-3 évet várhasson a reménybeli fellendülésre" - magyarázta Hunyady Attila.
Kérdésünkre azt mondta, a vállalat néhány vitás, esetleg peres ügyét leszámítva alvállalkozói túlnyomó többségével is meg tudott állapodni. Úgy vélte, miután a nem folytatott projekteket finanszírozó bankok birtokba veszik a telkeiket, később akár nyereséggel is értékesíthetik őket.
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú
A Győr kéziseinek stílust kell váltaniuk az új spanyol edző, Ambros Martín szerint.