Hamar vevőre akarnak találni azok a végtörlesztők, akik a devizahitellel terhelt lakásuk árából akarják kifizetni tartozásukat, ami az ingatlanárak 5-10 százalékos eséséhez vezethet a Duna House ingatlanközvetítő szerint.
A következő öt hónapban átlagosan 5-10 százalékos áresést prognosztizál az ingatlanpiacon a Duna House: a következő hónapokban egymásra találhat az eladói és a vevői szándék, mert a végtörlesztésből adódó mintegy 25 százalékos árfolyamnyereség olyan teret biztosít az eladóknak az árkialakítás folyamán, ami az árérzékeny vevői oldalnak is kedvez.
Az ingatlanközvetítő társaság által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint azok az adósok, akik a rendelkezésre álló idő alatt szeretnék végtörleszteni devizaadósságukat, vagyis december 30-ig bejelentik a szándékot a banknál, majd ezt követően 60 napon belül rendezik a hitelüket - például a lakás eladásából -, minden bizonnyal igyekeznek majd úgy kialakítani az árat, hogy hamar vevőre találjanak.
A határidő közeledtével az eladók is nagyobb kompromisszumokra lesznek hajlandók, így feltehetőleg február végéhez közeledve erősödik majd az ingatlanárak csökkenése. Az [origo] összegyűjtötte, hogy mire kell figyelniük a végtörlesztőknek, az összeállítást itt találja.
Márciusban stabilizálódhatnak az árak
A 2012. márciust követő időszak ingatlanárai már nehezebben prognosztizálhatók, de a Duna House várakozása szerint ekkortól stabilizálódhatnak az árak. Sokan lesznek ugyanis, akik valamilyen forrásból - családi, baráti kölcsönből, esetleg áthidaló forinthitelből - megoldják a végtörlesztést, és jövőre adják majd el a lakásukat, hogy annak árából rendezzék a tartozásukat. Ők már nem lesznek szoros időkorláthoz kötve, így az árak tekintetében is türelmesebbek lehetnek.
A Duna House szerint a keresleti oldalt élénkítheti, hogy a végtörlesztés sok tulajdonost megszabadít a devizahitellel terhelt lakáshoz kötöttségtől, és ha a kormány által beígért támogatott forinthitel is megérkezik, akkor bizonyára a vevői oldal is tovább élénkülhet.
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
A díszelgési pótlék ideje lejár
A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett ...
Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi ...
"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott ...
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
A Brad Pitt-ügy is "megjelenik" a lőfegyvertartás új szabályozásában
A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket, a törvényi szabályozás korszerűsítése, racionalizálása szempontjából világosabb előírásokat tartalmaz a ...
A PIP-mellimplantátumok gyártója kötelezhető kártérítésre
A termékfelelősség szabályai alapján nem a műtétet végző egészségügyi intézmény kötelezhető a kár megtérítésére, hanem a mellimplantátum gyártója, és azok a nők is ...
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
Új Ptk.: Vékás Lajos szerint 2013-ban hatályba léphet a legátfogóbb magyar törvény
Nyilvánosságra hozta szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az új kódexről társadalmi egyeztetést kezd a ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.