Menesztették az MFB vezérkarát

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Azonnali hatállyal felmondtak a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) teljes vezérkarának, de elbocsátották az ügyvezető igazgatókat, sőt a titkárnőket is.

Végkielégítést – egy hónapi munkabért – csakis azok kapnak, akik legalább három évet töltöttek a banknál. Mivel a most eltávolított vezetők munkaszerződésében egy hónapnál hosszabb felmondási idő szerepel, valószínűleg munkaügyi pereknek néz elébe a bank. Információink szerint a most eltávolítottak több mint fele a bank alapítását, azaz 1991-et követően került a pénzintézethez, vagyis nem tekinthetők a Horn-kormány embereinek. A bank vezérigazgatója, Patonai Péter most sem válaszolt megkeresésünkre, titkárságvezetője elmondta, hogy az elbocsátásokról a bank igazgatósága – a fő tulajdonos ÁPV Rt. vezetőinek belegyezésével – döntött. Az indok a bank átszervezése és új pályára állítása volt. Miskolczy Zsuzsa kérdésünkre elmondta: a bank 200 fős állományából mindössze 13 főt bocsátottak el. Egyúttal kinevezték a két új vezérigazgató helyettest: Várady Györgyöt és Körösné Hegedüs Annát.

Mint ismeretes, a másik állami tulajdonban levő bank, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. vezetőit e hét elején rendkívüli közgyűlés keretében szintén elmozdították.

Szakonyi Péter