Havazás-helyzetkép

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!




Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság esti ülésén úgy döntött, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel hétfőre is meghosszabbítja a csütörtöktől tartó szünetet valamennyi óvodában, általános- és középiskolában. A 3-as számú út Mezőkövesd-Miskolc közötti szakasza ismét járható, Vatta és Emőd között egy sáv még mindig zárva van. Nem a hófúvások miatt, hanem azért, mert ott továbbra is három napja elakadt kamionok és személyautók vesztegelnek, szinte kiszabadíthatatlanul. A 35-ös számú út Tiszaújváros és Sajószöged között csak igen nehezen járható. A 3-as számú főút abaúji szakasza Csobád-országhatár közötti térsége továbbra is járhatatlan, mint ahogy a 37-es út Miskolc-Sátoraljaújhely közötti része, ahol a hóekék is elakadtak. A 38-as út Bodrogkeresztúr és Tokaj között használhatatlan. Nem lehet eljutni a Bodrog- és Taktaköz, a Hernád-völgye és Dél-Borsod csaknem másfélszáz településére, ahol valamennyi utat hótorlaszok zárnak el.

Még a városon belüli betegszállításhoz is szükség volt helikopterre pénteken Debrecenben - tájékoztatott Petrov István, a mentők hajdú-bihari ügyeletese. A megyeszékhely hófallal elzárt ondódi városrészéből egy asszonyt vittek szülni helikopterrel a Debreceni Orvostudományi Egyetem szülészetére. Délben szintén Debrecen egyik külterületére, a hóval elzárt Dombostanyára hívták a helikoptert, ahonnan egy férfit mentettek ki a hó fogságából. A szerencsétlen embernek mindkét lába megfagyott. A mentők negyven beteget szállítottak be dialízis kezelésre a műveseállomásokra. Csupán egyetlen mentőautó akadt el Hosszúpályi térségében, de azt kimentették. A hajdú-bihari tűzoltók három elakadt teherautót szabadítottak ki a hóból Hajdúböszörmény, illetve Debrecen külterületén, valamint Bánk és Létavértes között; az utóbbi jármű árokba borult, onnan kellett kimenteni.

Romlott a helyzet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei utakon, miután ismét havazik, s erősödött a szél, amely újabb és újabb hóakadályokat emel - tájékoztatott a térségi közúti igazgatóság útinform-ügyeletese. Bártfai Róbert elmondta: tovább nőtt a járhatatlan utak és a külvilágtól elzárt települések száma. Hófúvás miatt már a 4-es főút Nyíregyháza-Záhony közötti szakaszán, valamint a Nyíregyháza-Beregszász közötti 41-es főúton is akadozik a közlekedés . Leállt a forgalom Nagykálló-Újfehértó, Nagykálló-Napkor, Kállósemjén-Levelek és Nagykálló-Érpatak között. Az északi és a nyugat-szabolcsi térségben, a Tiszavasvári-Nyíregyháza-Záhony háromszögben húsz út járhatatlan és huszonkét település megközelíthetetlen. A nyíregyháza-napkori meteorológiai radarállomás ügyeletese, Szekszárdi Ferenc pénteken délután elmondta: Szabolcsban 50 kilométeres szél fúj, a széllökések pedig meghaladják a 70 kilométeres óránkénti erősséget. Emiatt kétmétert is meghaladó magasságú hótorlaszok alakulnak ki a nyírségi utakon. Pénteken eddig 4-5 centiméterrel nőtt a hóvastagság, amely Kisvárda körzetében már közelíti az évszázad 1930-ban mért 66 centiméteres rekordját

Veszprém megye nagyrészén pénteken estére megbénította a forgalmat a havazás és a nyolcvan kilométer óránkénti sebességű orkán. A tapolcai medencében és a Balatonfelvidéken óriási hótorlaszokat emelt a szél. A rendőrség lezárta a 71-es utat Balatonfüred és Zánka között, ezen a szakaszon legalább harminc személyautó vesztegel. Szerencsére többségük a lakott területhez közel akadt el így a vezetők és az utasok a vendéglőkbe és a Zánkai üdülőközpontba húzódhattak melegedni. Nehezebb helyzetben vannak azok az autósok, akik a 8-as főútvonalon Ajka és Devecser környékén akadtak el. Ezen a szakaszon legalább ötven autó vesztegel, ám a közúti igazgatóság a nagy szél miatt az utak felszabadítását éjjel kettőig szüneteltetni kényszerül, akkor hatvan géppel indulnak rohamra a hótorlaszok ellen. Pénteken Veszprém megyében is sokat segített a honvédség. A tapolcai kiképző központ három fűthető gyalogsági lánctalpasának szinte nem volt megállása. Tüskeváron egy gyermekszállító buszt mentettek ki, szülőanyát, asztmás és lázas beteget vittek kórházba a nehezen megközelíthető településekről. Elakadt pénzszállító autót is kiszabadítottak. A pápai repülőezred katonái nehéz terepjáróikkal szintén több gépjárművet szabadítottak ki. Halimbáról tűzoltóautó vitt egy szülés előtt álló asszonyt kórházba. (MTI)