Eredménytelen hatpárti egyeztetés az ügyészség státusáról

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Nem közeledtek az álláspontok az ügyészség kormányfelügyelet alá rendelése ügyében tartott hétfői hatpárti egyeztetésen - derült ki az Igazságügyi Minisztériumban rendezett megbeszélés résztvevőinek szavaiból.

A Dávid Ibolya igazságügy-miniszter által kezdeményezett találkozón nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP és az SZDSZ továbbra is ellenzi az ügyészség alkotmányjogi státusának kétharmados döntést igénylő megváltoztatását. Turi-Kovács Béla (FKGP) újságírókkal közölte: pártja továbbra is nyitott a tárgyalásra, noha véleménye szerint csekély az esély a megegyezésre az MSZP politikai jellegű elutasító magatartása miatt. Szerinte az olyan "összeillő" dolgokat, mint az Alkotmánybíróságról szóló törvény, illetve a bírósági szervezettel összefüggő jogszabályok módosítását lehetne együttesen megvitatni az ügyészséget érintő kérdésekkel. Gál Zoltán (MSZP) azt nyilatkozta: szerinte a kormánynak vissza kellene vonnia előterjesztését, mert nincs esély arra, hogy az alkotmánymódosítás megkapja a minősített többséget. Közölte: az ügyészi szervezet tevékenysége szempontjából nem egészséges, hogy lebegtetik a testület alkotmányos helyzetét és hovatartozását. Hozzátette: elkeserítette az a kisgazda megnyilatkozás, hogy ha nem valósul meg az ügyészség kormány alá rendelése, akkor más módon keresnek megoldást a kérdés rendezésére. Noha konkrétum erre vonatkozóan nem hangzott el, Gál Zoltán azt a következtetést vonta le, hogy a kormánypártok az ügyészség szerepének csökkentésére törekednek a büntetőeljárásban, amit nagyon veszélyesnek ítél. Fenyvessy Zoltán (MIÉP) frakciója támogatásáról biztosította az ügyészség alkotmányjogi helyzetének megváltoztatását célzó javaslatot. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a másik két ellenzéki párt egyéb társadalmi, politikai kérdések rendezéséhez köti ennek a kifejezetten szakmai ügynek a megoldását. A találkozón felvetődött az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának témája is, de érdemben nem tárgyaltak róla a felek. Az egyeztetésen meghívottként részt vett Györgyi Kálmán legfőbb ügyész is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni.
(MTI)