Az Írisz-perben az ORTT várhatóan felülvizsgálatot kér

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Egy külsős ügyvédi irodát bíz meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) annak megvizsgálásával, hogy eséllyel adhat-e be felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság (LB) Írisz-perben hozott döntésével kapcsolatban. Az ORTT-tagok többsége támogatná a felülvizsgálati kérelem beadását.

Az ORTT tegnapi ülésén hivatalosan is elindította az LB-ítélettel kapcsolatos közigazgatási eljárást. Arról azonban egyelőre nem született megegyezés, hogy ez valóban kötelezi-e az ORTT-t az RTL Klub műsor-szolgáltatási szerződésének felbontására - jelentette munkatársunk.
Egy külsős ügyvédi irodát bíz meg a ORTT annak megvizsgálásával, hogy eséllyel adhat-e be felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság tévésperben hozott döntésével kapcsolatban - tudtuk meg testületi tagoktól. A jogerős döntés indoklását a hét végén írásban is áttanulmányozó ORTT-tagok többsége támogatta a felülvizsgálati kérelem beadását.
Úgy tudjuk, hogy felvetődőtt az az elképzelés is, hogy ne csak a Legfelsőbb Bíróság ítéletére, hanem arra is hivatkozzon az ORTT a szerződés esetleges felbontásakor, hogy a tévétársaság több a pályázatban, majd a dokumentumban is vállalt kötelezettségét nem tartotta be. Ez alapján az RTL Klub nem indíthatna kártérítési pert a médiahatóság ellen.
A testület tegnap felkérte az ORTT irodáját, hogy az jogászaival vizsgálja meg a Legfelsőbb Bíróság döntését, és csak az elkészült állásfoglalás után dönt majd a médiahatóság a következő lépésekről.
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma hétfői ülésén elfogadta a rt. ez évi gazdálkodási és pénzügyi tervének elveit és fő számadatait - közölte Agárdi Péter elnök a tanácskozás után a távirati irodával. Összességében tizenegymilliárd forintos költségvetésről van szó, amely egyensúlyközeli, szerény, körülbelül 10 millió forint körüli eredményt prognosztizál. Agárdi Péter tájékoztatása szerint a Magyar Rádió Rt. összköltségvetésének majdnem 50 százaléka a készülékek üzemben tartási díjából származik, a reklámokból pedig a bevételeknek hozzávetőlegesen 10-15 százaléka folyik be. E két forrást egészíti ki az Országgyűlés által műsorterjesztési költségekre megítélt összeg.
A kuratórium elnöke emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 1999-re 2,718 milliárd forintot határozott meg műsorterjesztési költségeikre, emellett a művészeti együttesek támogatására 450 millió forintot különített el. Ez összességében 3,168 milliárd forint, míg a testület eredetileg 3,648 milliárd forintot kért.
A kuratórium vezetője úgy fogalmazott: szigorú, takarékos és hatékony gazdálkodásra van szükség, amely együtt jár a jövedelmi rendszer átalakításával. Az ésszerű és minőségelvű megtakarítás megítélésük szerint elsősorban a honoráriumok kifizetésénél lehetséges, amely területen eddig jelentős túllépés volt. Agárdi Péter az rt. elnöke, Hajdu István tájékoztatása alapján jelezte, hogy január 1-jétől - visszamenőleges hatállyal - a részvénytársaság valamennyi részlegében egységesen 14 százalékkal emelkednek a bérek.
Utalt arra: március 1-jétől kuratóriumuk elnökségében súlyos pénzügyi megszorítások lépnek életbe a költségtérítés terén, de elképzelhető, hogy áprilistól már a tiszteletdíjakat sem tudják majd teljes egészében kifizetni.