Távoliak az álláspontok a választójogi reformról

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Bombázzák a pártok javaslataikkal a választójogi reformot előkészítő parlamenti albizottságot, amely a jövő héten kezdi meg működését. Torgyán József kisgazda pártelnök előbb a külföldön élő összes magyarra terjesztette volna ki a választójogot, majd módosította javaslatát, és "csak" a kettős állampolgároknak adna lehetőséget a választásokon való részvételre. Az MSZP csütörtökön felvetette az egyfordulós választási rendszer bevezetését.

A parlamenti albizottság keddi ülésén döntenek arról, milyen témákat vizsgáljanak meg a reform koncepciójának kidolgozásakor - nyilatkozta Pokol Béla, az albizottság kisgazda elnöke. A képviselő nem kívánta kommentálni az MSZP csütörtökön felvetett javaslatát. Ismert, a szocialisták költségkímélő szempontok miatt bevezetnék az egyfordulós parlamenti választási rendszert. Ez egyébként a párt 1994-es választási programjában is szerepelt, ám az akkori ellenzék nem támogatta a javaslatot.

A Fidesz érintetlenül hagyná a jelenlegi kétfordulós választási rendszert, a reformot ezen belül képzelik el. Répássy Róbert, a párt jogi kabinetjének vezetője a választások költségeiről szólva megjegyezte: ezen nem lehet spórolni. Közölte: amennyiben a szocialisták csak a kétfordulós rendszert változtatnák meg, ahhoz a Fidesz nem járul hozzá, hiszen ez csak a relatív győzteseknek kedvezne a választásokon. Ha viszont az MSZP-nek a választójogi reform egészéről vannak konkrét javaslatai, nem kizárt a megállapodás - tette hozzá Répássy. Szerinte a pártoknak tárgyalniuk kellene az önkormányzati választási rendszer átalakításáról is, a helyhatósági választások kapcsán ugyanis sokkal több aggály fogalmazódott meg.

Az MDF, az SZDSZ és a MIÉP szintén csak akkor fogadja el tárgyalási alapnak a szocialisták javaslatát, ha azt más választójogi kérdésekkel párhuzamosan tárgyalják. Kelemen András MDF-es képviselő szerint a kétfordulós rendszernek vannak ugyan hiányosságai, ám ez nem jelenti azt, hogy az egyfordulós választás megoldaná a jelenlegi hibákat. A MIÉP ugyan el tud képzelni egyfordulós választásokat is, ám akkor azt is újra kell gondolni, hány egyéni és listás képviselő juthat be a parlamentbe - mondta Balczó Zoltán képviselő.

Az SZDSZ álláspontja szerint a szocialisták javaslata inkább csak a sajtónak szólt. A választási reform egymással összefüggő elemeit nem lehet külön-külön tárgyalni, így azt sem, hány fordulós legyen a voksolás.

- Európában egy-két ország kivételével sehol sincs kétfordulós rendszer, többek között anyagi megfontolások miatt - mondta lapunknak Szoboszlai György jogász-politológus, az MTA Politikatudományi Intézetének osztályvezetője. Hozzáfűzte: ha áttérnénk az egyfordulós rendszerre, a pártoknak nem lesz módjuk taktikázásra, vagyis a választások legelején meg kellene nevezniük szövetségeseiket. Szoboszlai szerint a választójogi reform során minden párt a saját érdekeit kívánja
érvényre juttatni, s ez a szocialisták javaslatára éppúgy vonatkozik, mint a kisgazdapárt kettős állampolgárokat érintő "üzleti fogására".

Éskovács Péter, Nyusztay Máté