Leépítés csökkenő végkielégítéssel



A szakszervezetek szerint azért csökkentették április elsejével a végkielégítéseket, hogy a kormánynak minél kevesebb pénzt kelljen kiadnia a közszférában elrendelt 3 százalékos létszámcsökkentésnél. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a végkielégítéseket a Munka törvénykönyvének értelmében kellett egységesíteni.

A költségvetési törvény értelmében csökken az április 1-jétől felmentett köztisztviselők, közalkalmazottak, ügyészek, valamint az igazságügyi alkalmazottak és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak végkielégítése. A költségvetési törvényben ugyanis egységesítették a különböző jogviszonyban foglalkoztatottak végkielégítésének mértékét.
Az új szabályozás szerint az április 1-jétől felmentettek legalább három év munkaviszony után egységesen egyhavi illetményt kaphatnak, ezt követően sávonként emelkedik a végkielégítés, és húsz év munka utáni felmentés esetén nyolchavi illetmény jár, míg a korábbi szabályozás szerint egy húsz éve dolgozó köztisztviselő felmentése esetén egyévi illetményt kapott.
Az intézkedés lényege, hogy a kormány által a közszférában elrendelt, idén végrehajtandó 3 százalékos létszámleépítéseknél kevesebb pénzt kell kiadni a végkielégítésekre - véli Vadász János, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának ügyvivője.
A végkielégítések egységesítését az indokolta, hogy az erre vonatkozó szabályokat hozzá kellett igazítani a Munka törvénykönyvének hasonló rendelkezéseihez. Arról nem készültek számítások, mennyivel kevesebb kiadást jelent ez a költségvetésnek - válaszolták érdeklődésünkre a Pénzügyminisztérium sajtóirodáján.
A végkielégítések egységesítését elvben támogattuk, azt azonban nem, hogy ezeket a legalacsonyabb szinten harmonizálják - jelentette ki Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. A szabályok változása 569 ezer közalkalmazottat, 104 ezer köztisztviselőt és közel 100 ezer szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottat érint.
Fehér József szerint félő, hogy az intézmények a 3 százalékos leépítéseknél a fiatalokat küldik el, hiszen esetükben alacsonyabb végkielégítéseket kell fizetni. Igaz ugyan - tette hozzá Fehér -, hogy a kormány 2,5 milliárdos céltartalékot különített el a végkielégítésekre.
Joób Sándor