Ketten követték el a tahitótfalui géppisztolyos merényletet

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!



Immár bizonyos, hogy a tegnapi, Tahitótfaluban végrehajtott alvilági leszámolást ketten hajtották végre, és a bűntény a rendőrök szerint a korábbi gyilkosságsorozat része.



Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) keddi vezetői találkozóján a résztvevők megállapították, hogy az előző napon Tahitótfaluban történt gyilkosság illeszkedik a korábbi leszámolási sorozatba.
Az ORFK bűnügyi szakemberei és parancsnokai kedden azt vitatták meg, hogy átvegyék-e a hétfői merénylet nyomozását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól, de erről egyelőre nem döntöttek. Azt azonban elhatározták, hogy a leszámolásos sorozatban folyó ügyek különböző rendőri szervek közötti koordinációját az ORFK végzi majd.(MTI)