Kilenc forint lesz a kilométerdíj az M1-es teljes hosszán

Legkésőbb június elején megkezdi működését az Elmka helyébe lépő új állami autópályacég. Első intézkedéseként a mostani tarifa felére, azaz 16 forintra csökkenti a Győr és Hegyeshalom közötti pályán szedett útdíjakat. Elképzelhető azonban az is, hogy kilométerenként csupán kilenc forint lesz az útdíj. Szintén ezt a tarifát alkalmazzák majd az M1-es Budapest-Győr közötti szakaszán is, amelyet a jövő év elejétől díjasítanak. Így az autósok egy Budapest-Hegyeshalom utazásért a mostani 1400 forint helyett mintegy 1500 forintot fizetnek.

Értesüléseink szerint a közlekedési tárca az M1-es autópálya "államosítása" után legalább a mostani tarifa felére, vagyis 16 forintra csökkentené a Győr és Hegyeshalom közötti szakasz úthasználati díjait. Elképzelhető azonban, hogy az év közepétől a jelenlegi - személygépkocsik esetében - 32 forint 50 filléres kilométerdíj helyett - csakúgy mint az M3-ason - kilenc forintot fizetnek majd a sztrádát használó autósok. Ezt követően azonban - legkésőbb jövő év januárjától - az M1-es pálya ma még ingyenes Budapest-Győr szakaszát is fizetővé teszik. Ez pedig azt jelenti, hogy az összesen mintegy 170 kilométernyi autóút teljes hosszának igénybevételéért alig több mint 1500 forintot kell majd fizetni. Míg manapság csak a 42 kilométer hosszú koncessziós szakaszon 1400 forintért utazhatnak a személyautó-tulajdonosok.

Az úthasználati tarifákat - mivel a kormányzat egységes autópályadíjakra törekszik - az M3-ason alkalmazott matricás rendszerhez hasonló módon szedik majd be az gépkocsi-tulajdonosoktól.

Előreláthatólag június elején alakul majd meg az a "helyettesítő társaság", amely a felszámolásra ítélt - az M1-es sztráda Győr és Hegyeshalom közötti fizetős szakaszát jelenleg üzemeltető - Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. (Elmka) helyébe lép majd. Az új társaság - a szaktárca tervei szerint - százszázalékos állami tulajdonú vállalkozás lesz. Az autópálya-szakasz működtetésében azonban várhatóan továbbra is részt vehet majd a koncessziós pálya fenntartását ma is végző Magyar Transroute Rt. is, amelynek tulajdonosi köre részben azonos az Elmka befektetői körével.

A koncessziós cég "államosításának" menetéről már sikerült megállapodnia a kormányzatnak a vállalat legfőbb hitelezőjével, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal. A kormány az Elmka mintegy 50 milliárd forintos hitelállományának átvállalásával "vásárolja vissza" a koncessziós jogokat. Az Elmka által korábban útépítésre felvett kölcsönöket húsz év alatt kell majd visszafizetnie az államnak. A hitelt libor (jelenleg évi 5,2 százalékos nemzetközi pénzpiaci kamatláb) plusz néhány tized százalékos kamattal kell majd törlesztenie a kormányzatnak. Az Elmka tulajdonosaival most folynak az egyeztetések, egyelőre azonban nem sikerült végső megállapodást kötnie a közlekedési tárcának a cég részvényeseivel.

Információink szerint legkésőbb június közepén megkezdi működését az újonnan felállítandó Nemzeti Autópálya Rt. is. A kormányzat az Állami Autópálya-kezelő Közhasznú Társaság átszervezésével hozza létre az új sztrádavállalatot, így az újabb állami cég megalapítása csupán néhány millió forintos kiadással jár majd. Az év második felétől ez a nemzeti autópálya-vállalat veszi át az M1-es és az M7-es autópálya kezelését, arról azonban egyelőre még nem született végső döntés, hogy az M0-s sztráda is a társasághoz tartozik-e majd. (A szintén állami tulajdonban lévő M3-as sztráda működtetése egyelőre az Észak-kelet Magyarországi Autópálya Fejlesztő és Üzemeltető Rt. feladata marad.)

A jövőben a központi sztrádacég gondoskodik majd a pályák üzemeltetéséről és fenntartásáról, emellett irányítja majd a folyamatban lévő beruházásokat. Ugyancsak ez a vállalat készíti elő az újabb autópálya-építéseket s dolgozza majd ki a kormányzat tízéves autópálya-fejlesztési programjának a részletes finanszírozási terveit. Azaz ennek a cégnek kell majd biztosítania az anyagi forrásokat - mintegy 600 milliárd forintot - a sztrádakoncepcióban szereplő 705 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út megépítéséhez.

(Népszava)