A Fidesz nem foglalkozott a koalíciós vitákkal országos választmányi ülésén <br/>

Vágólapra másolva!
Szombaton tartotta a Fidesz májusi XI. Tisztújító kongresszusa előtt az utolsó választmányi ülését. A választmány a kormánypártok közti vitákat nem tartotta olyan súlyúnak, hogy foglalkozni kellett volna ezzel a kérdéssel ? jelentette be Szita Károly, az országos választmány alelnöke.
Vágólapra másolva!

Gógl Árpád egészségügyi miniszter cáfolta a lemondásáról megjelent híreket a Fidesz Országos Választmányának szombati ülésén.
A választmány a párttagok alaptagdíját havi 100 forintról 300-ra emelte. A választott tisztséget betöltők bruttó fizetésük 2 százalékát folyósítják a jövőben a pártkasszába.
A testület ülése az utolsó volt a párt májusban esedékes XI. kongresszusa előtt.
A választmány Kövér László ügyvezető alelnök előterjesztésében meghallgatta a párt alapszabályának tervezett módosítására vonatkozó előterjesztést, amelyről a kongresszus dönt majd. Szita Károly leszögezte, hogy az 1995-ben elfogadott alapszabály nem változik lényeges pontokon. A grémium jóváhagyta a választmány kongresszusi beszámolóját. Szita Károly kijelentette: a választmány tette le a Fidesz választási győzelmének alapjait. - Most pedig az a feladata, hogy hátteret biztosítson a kormányzati döntésekhez és ellenőrizze a Fidesz választási programjának végrehajtását - tette hozzá az alelnök.

(MTI)

Ajánló:

Információk a pártról, tagjairól, a Fidesz megalakulásáról.

Korábban:

(1999. április 16.)