Magyarország segíti Szlovákia csatlakozását a NATO-hoz<br/>

Vágólapra másolva!
Magyarország konkrét és sokrétű módon kívánja elősegíteni Szlovákia csatlakozását a NATO-hoz, s együttműködik vele az EU-csatlakozás területén.
Vágólapra másolva!

Martonyi János külügyminiszter kedden folytat megbeszélést szlovák partnerével, Eduard Kukannal, aki egynapos munkalátogatásra érkezik Budapestre. A tájékoztatás szerint a felek áttekintik a kétoldalú kapcsolatokat, s számba veszik a két külügyminiszter legutóbbi, novemberi tárgyalása óta eltelt időszak eredményeit. A keddi találkozón kiemelt témaként szerepel az euroatlanti integráció kérdése. Szó lesz a Visegrádi Együttműködés tartalmi elemeiről is, s ezzel összefüggésben a négy érintett ország miniszterelnökének májusi találkozója előkészítéséről.
- A külügyminiszterek áttekintik a koszovói válság megoldására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket is - jelentette ki a szóvivő.
Eduard Kukan kedden délután felkeresi az Országos Szlovák Önkormányzat budapesti székházát, ahol a magyarországi szlovák kisebbség képviselőivel találkozik

(MTI)

Ajánló:

A minisztérium információs oldala.