Magyarország továbbra is jó kapcsolatot kíván fenntartani Oroszországgal<br/>

Vágólapra másolva!
A külügyi szóvivő elmondása szerint Magyarország sajnálatos és indokolatlan lépésnek tartja, hogy Oroszország Martonyi János külügyminiszter május végére tervezett moszkvai látogatásának elhalasztása mellett döntött.
Vágólapra másolva!

Horváth Gábor elmondta, hogy Magyarország változatlanul érdekelt a magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok elmélyítésében, és Budapest nem tervez semmilyen válaszlépést. Reményét fejezte ki, hogy Oroszország idővel átértékeli a magyar-orosz kapcsolatokat érintő döntéseit, és megvalósulhat azok zavartalan, mindkét fél érdekeit tükröző fejlődése. Martonyi János látogatásának már volt egy előre egyeztetett időpontja, az orosz fél most ennek meghatározatlan időre való elhalasztása mellett döntött.

Az orosz fél a magyar külügyminiszter moszkvai látogatásának elhalasztásával, illetve Oroszország budapesti nagykövetének konzultációra történő hazahívásával kapcsolatos döntését az orosz-belorusz segélyszállítmány ügyével indokolta. "Ezt a hivatkozást a Külügyminisztérium nem tartja megalapozottnak. Mert a segélyszállítmánynak a vonatkozó és ismert nemzetközi és magyar szabályozásnak megfelelően elvégzett ellenőrzése független a magyar-orosz kétoldalú kapcsolatoktól. Magyarország a jövőben is ennek megfelelően fog eljárni a segélyszállítmányok áthaladási kérelmének engedélyezésénél" - jelentette ki a szóvivő.

Magyarország nemzetközi kötelezettségei alapján változatlanul kész arra, hogy a koszovói konfliktus miatt életükben és biztonságukban veszélyeztetettek számára bármilyen számszerű korlátozás vagy kvóta megszabása nélkül oltalmat és védelmet nyújtson –mondta a szóvivő. Elmondta, hogy 1998 tavasza és 1999. április 15-e között a Magyarországon befogadott koszovói menekültek száma mintegy 4500, ezenfelül szintén ezres nagyságrendben mérhető a Jugoszláviából érkezett más nemzetiségű személyek száma.

Magyarországról a humanitárius légihídon eddig hat szállítmány jutott el Albániába, az odamenekült koszovói albánok megsegítésére. A szóvivő megjegyezte, hogy Magyarország erőfeszítései azonosak a hasonló méretű és lakosságú NATO-tagországok által nyújtott támogatások szintjével. Elmondta még, hogy az amerikai és a dán repülőgéppel küldött segélyek mellett a magyar légierő szállítógépe négy alkalommal vitt szállítmányokat Albániába. Közölte, hogy az albán fél jelzése szerint a jövőben elsősorban élelmiszerekre és gyógyszerekre számítanak, egy ilyen szállítmány szervezése már folyamatban van.

A Csehországon és Szlovákián áthaladó vasúti NATO-szállítmányra vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: nem tud arról, hogy ilyen irányú kérés érkezett volna Magyarországra. Emlékeztetett arra, hogy csapatmozgások esetében parlamenti jóváhagyás szükséges, a tranzitszállítmányokra pedig a vonatkozó közigazgatási szabályok érvényesek.

Április 15-én hatályba lépett a módosított magyar-olasz vízummegállapodás - mondta a szóvivő. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a magyar és az olasz állampolgárok útlevelük elvesztése vagy ellopása esetén az útlevelük eltűnéséről szóló rendőrségi igazolás bemutatása mellett térhetnek haza, amennyiben fel tudnak olyan dokumentumot mutatni, amely hitelt érdemlően igazolja személyazonosságukat és állampolgárságukat.

(MTI)

Ajánló:

Hírek, adatok az ország külpolitikájával kapcsolatban.