A rendőrség megtiltotta a Belügyminisztérium épülete elé tervezett ülősztrájkot<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bírósághoz fordulnak a BM-óvodák megszüntetése ellen tiltakozó belügyes szülők, mivel a BRFK megtiltotta, hogy a Belügyminisztérium épülete előtt ülősztrájkot tartsanak.
Vágólapra másolva!

A szülők április 26-29-ig 15 és 17 óra között szerettek volna 10-20 fő részvételével ülősztrájkot tartani a BM főbejárata előtt.
A BRFK államigazgatási határozattal azért tiltotta meg a rendezvényt, mert az a rendőrök szerint a közlekedés aránytalan sérelmével járna együtt az adott helyen. A közelben lévő buszmegállónál ugyanis jelentős a forgalom. A minisztériumba érkező vezetők, illetve az épületben tartandó rendezvények lebonyolításához szükséges biztosítási kötelezettségek miatt pedig időszakosan korlátozni kellene a gyalogosforgalmat. A járdafelület szűkítése miatt a gyalogosok balesetveszélyes helyzetbe kerülnének.
A szülők a rendőrökkel ellentétben úgy vélik, hogy tervezett demonstrációjuk, a korlátozott létszám és időtartam miatt nem zavarná a buszra várakozókat és a minisztérium működését sem. A szervezők az ülősztrájkjukat a bíróság döntéséig elhalasztják, és a továbbiakról a végzés után határoznak.

(MTI)