Kamarai segítség belvíz sújtotta hajdú-bihari településeknek<br/>

Vágólapra másolva!
Nyolc darab szivattyút adományozott a belvíz miatt különösen nagy károkkal sújtott hat hajdú-bihari településnek a Budapesti, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Vágólapra másolva!

A szivattyúkat pénteken Debrecenben a megyeháza udvarán adta át Bakonszeg, Berettyóújfalu, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló és Zsáka polgármesterének Tóth Imre, a budapesti kamara tiszteletbeli elnöke és Ruszkabányai György, a hajdú-bihari kamara elnöke.
Tóth Imre elmondta, hogy a 130 ezer vállalkozót tömörítő budapesti kamara korábban már tízmilliós adománnyal segítette a kárpátaljai árvízkárosult településeket, de látva, hogy itthon is súlyos a helyzet, további ötmillió forint értékű adományról döntöttek. Ezt négy megyében osztják ki. Ennek keretében adták át pénteken Debrecenben is a nyolc darab Honda típusú benzinmotoros szivattyút. A nagy teljesítményű berendezések nemcsak belvízelvezetésre, hanem akár pincék víztelenítésére vagy szükség esetén öntözésre is használhatók.

(MTI)

Ajánló:

Bemutatkozás,gazdaság, szakképzés, műszaki fejlesztés…

Korábban:

Több száz hajléktalanná vált ember várja a beígért kormányzati segítséget a katasztrófa sújtotta területeken.