Nem ismerjük az áramkommandóval kapcsolatos fogyasztói jogainkat<br/>

Vágólapra másolva!
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) elnökségének egyik tagja bejelentette, hogy az egyesület összegyűjtötte és nyilvánosságra hozta az áramkommandók működéséhez kötődő fogyasztói jogokat.
Vágólapra másolva!

A szolgáltatók által felállított és az áramfogyasztást ellenőrző áramkommandók működéséhez kötődő fogyasztói jogok összeállítását az indokolta, hogy az egyesület tapsztalatai szerint erről a fogyasztók nem rendelkeznek kellő ismeretekkel.
Az OFE felhívja a figyelmet, hogy az áramkommandók ellenőrzései előzetes értesítés alapján vagy meglepetésszerűen is történhetnek naponta 7 és 20 óra között, akár hétvégén is. Az ellenőrzést végző személy a jogosultságát fényképes igazolvánnyal köteles igazolni. Az ellenőrzés csak a fogyasztó vagy kifejezetten erre az esetre megbízott képviselőjének jelenlétében folytatható le, aki az ellenőrzés ideje alatt mindvégig az ellenőrökkel együtt legyen jelen, valamint maga is győződjön meg az ellenőrzött csatlakozóberendezés, fogyasztásmérő berendezés, zárópecsét állapotáról.
Az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyvet csak akkor írja alá, ha annak tartalmát ismeri és érti, az adatokat beazonosította és az ellenőrzéssel, valamint annak megállapításaival kapcsolatos véleményét rögzítette. Különösen fontos ez akkor, ha az ellenőrzés problémákat tárt fel. Ilyen esetben feltétlenül szükséges még a helyszínen tisztázni a szabálytalan áramvételezés körülményeit.
Fogyasztói szerződésszegés esetén a szolgáltató felemelt díjas számlát bocsát ki. Ezt követően a fogyasztónak lehetősége van egyeztetésre, ennek sikertelensége esetén mindkét fél bírósági eljárást kezdeményezhet.

(MTI)

Ajánló:

Amit a fogyasztói érdekvédelemről tudni érdemes.

Korábban:

Az [*****] 1999. március 22-i cikke.