Nők a döntéshozatalban<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ha komolyan vesszük, hogy minden állampolgár egyenlő jogokkal van felruházva, akkor az államnak tennie kell azért, hogy élhessenek jogaikkal a hátrányos helyzetben lévő csoportok, köztük a nők is - mondta Betlen Anna, a Szociális és Családügyi Minisztérium nőképviseleti titkárságának tanácsosa kerekasztal-beszélgetésen pénteken Budapesten. A Nők Háza Egyesület Nők a döntéshozatalban címmel rendezett vitáján Betlen Anna úgy vélekedett, hogy az utóbbi tíz év társadalmi, gazdasági változásai következményeként nem csak a családban és az utcán, hanem a munkahelyeken is fokozott fizikai és pszichikai erőszaknak vannak kitéve a nők. A tanácsos szerint állami feladat lenne olyan programok finanszírozása, amelyek pozitív megkülönböztetést nyújtanának a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára.

(Népszava)