Tisztítja szoftvereit a fővárosi önkormányzat<br/>

Vágólapra másolva!
Jogtisztává kívánja tenni a Főpolgármesteri Hivatal szoftvereit Tiba Zsolt főjegyző, ezért százmillió forint értékű kedvezményes szoftverbeszerzést javasol a fővárosi közgyűlés jövő heti ülésén. Jelenleg több mint 100 cég, köztük közigazgatási intézmények és az egyik fővárosi kórház ellen is vizsgálat folyik illegális programhasználat miatt.
Vágólapra másolva!

A városháza igen kedvező konstrukcióban vásárolná a programokat a hivatal 500 gépére. A beruházás egyrészt megkönnyíti a hosszú távú szoftvergazdálkodást, másrészt "költségkímélő és tervezhető módon biztosítja a Főpolgármesteri Hivatal számára a jogtisztaság elérését és fenntartását" - olvasható a városatyák asztalára kerülő javaslatban.
Tiba Zsolt főjegyző kérdésünkre elmondta, szó sincs arról, hogy jelenleg illegális szoftverekkel dolgoznának a hivatalnokok, de - mint fogalmazott - mindenhol lehetnek hibák. Most olyan egységes rendszert hoznak létre, amely kizárja, hogy a jövőben másolt programok futhassanak a hivatal gépein.
A városháza egyébként a szoftverkalózok ellen küzdő szervezet, a BSA Magyarország támogatói közé szeretne lépni.
A BSA közreműködésével jelen pillanatban több mint 100 cég, intézmény ellen indult rendőrségi eljárás - tudatta lapunkkal Sebők Erzsébet főtitkár. Nemcsak vállalkozások, hanem közigazgatási intézmények, nagyvárosi önkormányzatok, tűzoltó-parancsnokságok találhatók közöttük, sőt egy budapesti kórház ellen is vizsgálat folyik - mondta a főtitkár.
A BSA adatai szerint Magyarországon a számítógépes programok csaknem hatvan százaléka lopott, s bár felmérés nem készült róla, ugyanez az arány valószínű a közigazgatásban is.
A közvéleményben csak szoftverrendőrségként tudatosult BSA rendszeresen kap bejelentéseket arról, hogy hol fordulnak elő engedély nélkül sokszorosított programok, a használati jogosultságot igazoló papírt azonban csak rendőrség gazdasági nyomozói kérhetik el a vállalat tulajdonosától vagy az intézmény vezetőjétől.
Aki lebukik, kétszeresen kell megfizetnie a szoftver árát, miután a rendőrség elkobozta azt. A törvények elvileg ötéves szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszik a szoftverhamisítókra. A BSA mindezt átfogó kampányban igyekszik tudatosítani a felhasználókkal.
Novák Tamás, a BSA jogi képviselője lapunknak úgy fogalmazott: bízik benne, hogy felfedezhető az összefüggés a fővárosi önkormányzat beruházása és a BSA kampánya között.
A szoftvergyártók célja korántsem az, hogy rács mögé juttassák a spóroló vállalkozókat. A gyártók időszakonként kedvező konstrukciókat ajánl a "jó útra térőknek".

Látványos akció a szoftverkalózok ellen
MH-archív - Habik Csaba

Öreg a rendőrségi rendszer

A rendőrségnél nem jellemző az illegális szoftverhasználat, mivel még évekkel ezelőtt az adatbázisok kezelésére és a szövegszerkesztésre saját programot fejlesztettek - közölte lapunkkal Bogár Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) informatikai osztályvezetője.
Sokkal nagyobb probléma, hogy a rendőrség számítógépes hálózatának hatvan százaléka hat évnél idősebb, és esély sincs arra, hogy a közeljövőben lecserélhetik az amortizálódott rendszert. Tavaly év végén ugyan kapott a kormánytól az ORFK ötszázmillió forintot fejlesztésre, azonban ezt kizárólag a szervezett bűnözés elleni informatika kiépítésére fordították.

Vajta Zoltán, Sengel Ferenc

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Kiindulópont a Főpolgármesteri Hivatal megtekintéséhez