Az SZDSZ parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi <br/>

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ információi szerint visszaélések történtek a Postabanknál és a Magyar Fejlesztési Banknál a tőkejuttatás során.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ-frakció parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank 152 milliárd, illetve 40 milliárd forintos konszolidációjának.
Kuncze Gábor, a képviselőcsoport vezetője elmondta: információik szerint a tőkejuttatás során kétes követeléssé nyilvánítottak olyan hiteleket is, amelyek még nem jártak le, vagy pontosan fizették őket, így "fennáll az a veszély, hogy egyesek minden kontroll nélkül magán-, illetve pártcélokra használhatnak fel jelentős összegeket".
A szabaddemokraták már több interpellációban sürgették: vonják parlamenti ellenőrzés alá a konszolidációt. Emellett javaslatot tettek eseti bizottság felállítására és a hitelintézeti törvény módosítására is, ezeket a kezdeményezéseket azonban a kormánytöbbség elutasította.
"A Fidesz szívósan és kitartóan küzd azért, hogy saját bizalmasain kívül senki se kapjon információt a két pénzintézet konszolidációjáról", mondta Szalay Gábor országgyűlési képviselő. Hozzátette, hogy egyik kérdésére írásban kapott választ Járai Zsigmondtól, amelyben a pénzügyminiszter közli, hogy a Postabank korábbi vezetése a pénzintézet saját work-out cégének, a Reorg apportnak adta el kétes követeléseit, így a - szabaddemokraták által Fidesz-közelinek tartott - Mahir Cityposzter adósságát is az állam kezelte.

(MTI)

Ajánló:

A képviselő adatai az országgyűlés honlapjáról