Újra szép a miskolci Deszka-templom<br/>

Vágólapra másolva!
Társadalmi összefogással, központi, megyei, városi és műemlékvédelmi támogatással elkészült, és másfél évvel leégése után, május 2-án újraszentelik Miskolcon, a Tetemvári Református Egyházközség Deszka-templomát. A hírt Kádár Péter, a templom lelkésze jelentette be.
Vágólapra másolva!

A műemlékként számon tartott templomot 1997. december 4-én, a kora hajnali órákban gyújtotta fel egy férfi. A rendőrség elfogta az elkövetőt, a bíróság pedig beszámíthatatlansága miatt gyógykezelésre ítélte.
A porig égett, Kós Károly erdélyi építész kézjegyeit magán viselő, hat évtizedes múltra visszatekintő templom újjáépítésére a református közösség összefogott. A munkát a kormány, a világi és egyházi körök egyaránt támogatták.
Ez idáig 188 millió forintba került a helyreállítás. A teljes összeg - mivel a tűzvészben elpusztult orgonát még nem sikerült pótolni - vélhetően meghaladja a 200 millió forintot. A templom ma már eredeti szépségében pompázik. A külső- és belsőépítészek, a fafaragók, az ólomüveg-készítők és mindenki, aki a tűz pusztítása óta az újjáépítésen fáradozott, munkája legjavát nyújtotta. A megújult és megszépült templomban a korábbiakhoz képest több hívő foglalhat helyet a padokban, amelyek az úrasztalát legyezőszerűen veszik körül.
A május 2-i felszentelésen ünnepi szolgálatot végez a Magyarországi Református Egyház négy egyházkerületének püspöke, és a jeles eseményre Orbán Viktor miniszterelnököt is várják - mondta Kádár Péter.

(MTI)

Ajánló:

Az ország egyik legnagyobb városának internetes bemutatkozása.