Az állam fizette a Mahir adósságát<br/>

Vágólapra másolva!
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az Szabad Demokraták Szövetsége, hogy kiderüljön: indokolt volt-e csaknem 200 milliárd forinttal konszolidálni tavaly a Postabankot és a Magyar Fejlesztési Bankot, valóban ekkora volt-e a hiány a két pénzintézetnél, és hogyan használják fel ezt az összeget.
Vágólapra másolva!

Kuncze Gábor frakcióvezető és Szalay Gábor szabad demokrata képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Tarafás Imre, a tőke- és pénzpiaci felügyelet akkori, de azóta már menesztett elnöke szerint 100 milliárd forinttal túlkonszolidálták a két bankot. Éppen ezért a szabad demokraták szerint ki kell vizsgálni, hogyan használják fel ezt a hatalmas összeget, fel kell tárni, valóban ekkora hiány keletkezett-e. Kuncze Gábor tájékoztatása szerint több olyan vállalkozó jelentkezett náluk, aki pontosan törlesztette hitelét, mégis a rossz követelések közé került.

Elhangzott: Szalay Gábor írásbeli kérdésére nemrégiben azt válaszolta Járai Zsigmond pénzügyminiszter, hogy a Postabank korábbi vezetése alatt felhalmozódott kétes kintlévőségeket a bank a Reorg-Apport Rt.-nek és a saját work out cégének adta el.

A Mahir Cityposter Kft. üzletrészének értékesítése is a Postabank tőkehelyzetének rendezésébe tartozik, amelynek az árát az állam fizette meg.

(Népszava)

Ajánló:

A Pénzügyminisztérium közleményei