Mentelem MIÉP-eseknek<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsága nem javasolja a parlamentnek Csurka István és Erkel Tibor MIÉP-es képviselők mentelmi jogának felfüggesztését - nyilatkozta Isépy Tamás (Fidesz) a testület keddi zárt ülését követően. A mentelmi bizottság elnöke elmondta, hogy Csurka Istvánt becsületsértésért és rágalmazásért jelentették fel, Erkel Tibor ügye amiatt szerepelt a bizottság előtt, mert a képviselő egy azonnali kérdésben arról beszélt, hogy Szirányi János, a Magyar Rádió volt elnöke hanganyagokat vitt ki az intézményből. A testület üléséről távozóban a bizottság szocialista tagjai megjegyezték: megítélésük szerint egyre inkább pártpolitikai célok befolyásolják a mentelmi ügyekben a döntést.

(Népszava)

Ajánló:

A MIÉP honlapja