Demszky levélben tudatta a főváros álláspontját az Erzsébet tér ügyéről
A főjegyző rámutatott, hogy az Erzsébet téren befektetni szándékozóknak egyértelműen egyeztetniük kell elképzelésüket a Fővárosi Önkormányzattal. A Fővárosi Közgyűlés május végén dönt hivatalosan a színház építésére az államnak ajándékozott terület visszaköveteléséről. Addig a tárcától választ várnak arra, hogy az ajándékba kapott területet milyen módon kívánja visszaadni, azaz végeznek-e rajta további munkálatokat, avagy sem.
Az V. kerületi jegyzőt és a fővárosi kerületek földhivatalának vezetőjét is levélben értesítette kedden a főpolgármester arról, hogy a színházépítés meghiúsulása miatt a főváros visszaköveteli az ajándékba adott telket. Ennek kapcsán a belvárosi jegyzőtől azt kérte, hogy a Fővárosi Önkormányzatot tekintse ügyfélnek, s az ingatlannal összefüggő kérdésekről értesítse. A földhivataltól pedig az ingatlannal kapcsolatos tulajdonilap-bejegyzésekről kért tájékoztatást, mivel az ajándék visszakövetelése miatt a bejegyzések érintik a főváros érdekeit. Demszky Gábor a kulturális miniszterhez írt levelét tájékoztatásul megküldte az államot képviselő pénzügyminiszternek és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetőjének is.
(MTI)
Ajánló:
A Fővárosi Önkormányzat honlapja.
Korábban:
1999. április 19.


hozzá!