Éterben az érettségi<br/>

Vágólapra másolva!
A Rádió 1 budapesti csatorna idén is közli a tételek megoldásait A Rádió 1 budapesti csatorna azt tervezi, hogy az idén is élő adásban közli a matematika írásbeli tételek megoldását az érettségi vizsga alatt. A kereskedelmi adó lépése az ORTT szerint nem jogellenes. Bár ellenzi, nem tehet semmit a sugárzás ellen az Oktatási Minisztérium sem.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, tavaly az érettségizőkért "aggódó" szülők és barátok kérésére a Rádió 1 kereskedelmi adó egy órával a matematika írásbeli vizsga megkezdése után élőben közölte a tételek megoldásait. A kereskedelmi csatorna ügyvezető igazgatója az eset után azt nyilatkozta: nem a puskázókat akarták segíteni, csupán a vizsgáról kijövő diákokat informálták a helyes megoldásról. Mivel az érettségire rádió nem vihető be, eljárásuk nem volt törvénytelen - vélte az ügyvezető igazgató.

A rádióállomás azt tervezi, hogy idén ismét élőben közli a matektételek megoldásait - tudta meg a Népszava. László G. Gerzson, a csatorna programigazgatója szerint mindezt idén sem tiltják a jogszabályok.
Elmondta: már több hallgatójuk jelezte, hogy szívesen vennék a tavalyi akció megismétlését. Az elmúlt évi érettségi vizsga alatt - bár előzetesen nem reklámoztuk a programot - nagyobb volt a hallgatottságunk, mint egy óriásplakát kampány után - tette hozzá a programigazgató.

Az Oktatási Minisztérium egyelőre tehetetlen. Juhász József, a tárca főtanácsosa kijelentette: a tavalyi botrány kitörésekor azonnal az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) fordultak, de az ORTT nem találta jogellenesnek az állomás tettét.

A testület sajtószóvivője szerint a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény nem ad lehetőséget arra, hogy a híradások tartalmát az ORTT elbírálja. A jogszabály szerint ugyanis az adott műsorszolgáltató kompetenciája, hogy műsorának tartalmát meghatározza, de azért egyben felelősséggel is tartozik. Ezért ha a Rádió 1 idén is leközli a tételek megoldásait, nem követ el törvénytelenséget.

Az esetet követően a szaktárcánál felmerült, hogy megváltoztatják a feladatsorok nyilvánosságra hozatalának módját, annak érdekében, hogy a médiának ne legyen lehetősége a vizsgák alatt közölni a megoldásokat. Eszerint a magyar és matematika írásbeli tételeket nem a közszolgálati adók közölnék, hanem futárok vinnék lepecsételt borítékokat a középiskolákba. A tételek így kizárólag az érettségi lezárta után lennének hozzáférhetőek. Juhász József szerint ezt a megoldást azért vetették el, mert egyéb visszaélésekre kínált volna lehetőséget. (Emlékezetes: 1989-ben a futárok által szállított borítékok átvilágítása során jutottak a matektételek megoldásaihoz a maturálók.)

A Rádió 1 akciója kapcsán felmerült, hogy a diákok nem közvetlenül az éteren keresztül, hanem kisméretű személyi hívókon át kaphatják meg a példák megoldásait. Az Easycall személyi hívó-szolgáltató cég munkatársa érdeklődésünkre elmondta: minden körülmények között továbbítanák a tételek megoldásait az ügyfeleik készülékére. Az operátorok ugyanis nem szortírozhatnak a tartalom és a rendeltetési hely szerint. Az előfizetőkkel kötött szerződések egyedül az obszcén szövegek továbbküldését tiltják.

Az általunk megkeresett rádióállomások többsége nem tartja etikusnak a konkurencia tettét. A Juventus Rádió programigazgatója, Mark West nem is kívánta kommentálni az esetet. A Danubius marketingvezetője, Rókusfalvi Pál reklámfogásnak minősítette a Rádió 1 tervét, hozzátéve, hogy ők sem idén, sem máskor nem közlik a tételek megoldásait.

Kirády Attila

(Népszava)

Ajánló:

Az Oktatási Minisztérium honlapja