Külföldi fegyveresek külföldi turistákat raboltak ki Budapesten<br/>

Vágólapra másolva!
Három külföldi fegyveres pénzének átadására kényszerítette Budapesten a Hegyalja út egyik szállodájának két külföldi vendégét. Egyikőjüket el is akarták rabolni, de sikerült elmenekülnie és értesítenie a rendőrséget.
Vágólapra másolva!

A külföldi rablók délelőtt tíz óra tájban állítottak be a hotelbe, ahol 4000 márka átadására kényszerítették a szálló két vendégét. Ezután került sor az emberrablási kísérletre, amikor a szállodában lakó külföldi elfutott. A rendőrséget értesítve segítséget kért a támadás elhárításához. A helyszínre érkező rendőrök a megtámadottak szobájában az egyik fegyveres támadót elfogták, a másik kettő időközben elmenekült.
A rendőrség megkezdte az elfogott személy kihallgatását, és intézkedett az ismeretlen helyre távozó támadók kézre kerítéséről.

(MTI)