Sakicra akár 20 év börtönbüntetés várhat<br/>

Vágólapra másolva!
A foglyok kivégzésével vádolt Dinko Sakicot, a II. világháborús jasenovaci usztasa haláltábor egyik vezetőjét polgári lakossággal szemben elkövetett háborús bűnökkel vádolják.
Vágólapra másolva!

Foglyok kivégzésével vádolta meg egy szemtanú Dinko Sakicot, a II. világháborús jasenovaci usztasa haláltábor egykori vezetőjét.
Az Argentínából kiadott Sakic március 15-én kezdődött perében először hallgattak ki Jugoszláviából érkezett tanút. A perben több tanút is megidéztek Jugoszláviából, Bosznia-Hercegovinából és Izraelből.
A 71 esztendős Josip Erlih Belgrádból érkezett Zágrábba, ahol a megyei bíróság előtt elmondta: látta, amikor a táborparancsnok Sakic pisztollyal agyonlőtt három foglyot. A tanú szerint az egyik áldozat azt kérte a halálos ítéletet felolvasó Sakictól, hogy ne akasszák fel, hanem lőjék agyon. Sakic erre pisztolyával agyonlőtte a foglyot. Két zsidó foglyot pedig egy társuk szökése miatt lőtt agyon. A jugoszláviai tanú szerint Sakic parancsnoklása idején rendszeresek voltak az akasztások és az agyonlövések a táborban.
A 78 éves Sakicot a polgári lakossággal szemben elkövetett háborús bűnökkel vádolja a bíróság, és ha bűnösnek találják, 20 évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik.

(MTI)