Tankerek és F18-as vadászgépek érkeznek hazánkba a jövő héten<br/>

Vágólapra másolva!
Már a következő héten landolnak Taszáron az amerikai légierő első F18-as Hornet típusú vadászgépei. A következő két hétben pedig mind a 20 darab légiüzemanyag-szállító repülőgép megérkezik Ferihegyre.
Vágólapra másolva!

Miután a sajtó képviselőinek bemutatták az eddig megérkezett nyolc tankergépet, Peter Tufo amerikai nagykövet kifejtette: Magyarország rendkívül fontos szerepet tölthet be a koszovói válság rendeződése után, és főhadiszállása lehet a háború után meginduló újjáépítésnek. Magyarország ebben mérnökeivel és építészeivel vehet majd részt.
Talla István, a légierő megbízott vezérkari főnöke elmondta: a februárban üzembe helyezett veszprémi légiirányító központ információi lehetővé teszik Magyarország és a NATO biztonságáról való gondoskodást. E központ működésének köszönhető az is, hogy néhány héttel ezelőtt érzékeltük azt a két szerb repülőgépet, amely megsértette Magyarország légterét. A magyar légierő MiG 29-esei egyébként folyamatosan járőröznek a levegőben. A NATO repülőgépeivel való együttműködés tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy minél előbb meg kell kezdeni a magyar repülőgépeken található ellenség-barát felismerőrendszer modernizálását.
Talla István elmondta azt is, hogy a magyar légierő 15 perces felszállási készültségben van. Békeidőben csak két repülőgépet kell folyamatosan rendszerben tartani, de a jelenlegi helyzetre tekintettel megnövelt létszámú szolgálatot látnak el. A légvédelmi rakétacsapatok egy része is készenlétben áll, a Paksi Atomerőmű pedig külön légvédelemmel rendelkezik. Ugyancsak készenlétben van egy mobil légvédelmi egység is, amely az ország bármely pontján felállítható.
A tájékoztatón bemutatkozott a Pittsburghből érkezett tankeregység parancsnoka is, aki elmondta, hogy a repülőgépek pilótái, valamint földi és biztonsági személyzete aktív szolgálatot ellátókból és tartalékosokból áll.

(MTI)