Orbán is feloldaná a megfigyelési ügy iratainak titkosságát<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor kormányfő egyetért Kovács László MSZP-elnök azon javaslatával, hogy a megfigyelési bizottság számára átadott dokumentumok titokvédelmét oldják fel.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök Kovács tegnapi levelére válaszolt - szintén levélben. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke azzal indokolta kérését, hogy az államtitok és szolgálati titok védelme ebben az esetben ellentétbe kerülhet a közérdekű adatok nyilvánossághoz fűződő érdekkel. Az MSZP szerint erősebb érvek szólnak a dokumentumok nyilvánosságra hozatala mellett.
"Megfontolásaival és javaslataival egyetértek" - írja levelében a miniszterelnök. Orbán ugyanakkor leszögezi: az előző kormány idején titkosított dokumentumok ügyében azt tartja követendőnek, hogy megszerezze annak a kormánytagnak az egyetértését, aki az iratokat titkossá minősítette.
"Ennek szellemében arra kérem Elnök urat, hogy juttassa el részemre Nikolits István volt titkosszolgálati miniszter támogató és egyetértő véleményét" - zárul a kormányfő levele.

(MTI)

Ajánló:

Az adatvédelem országgyűlési biztosának honlapján.

Korábban: