Pécsen tüntetnek az iskolaátszervezések ellen <br/>

Vágólapra másolva!
A pécsi közoktatási intézményrendszer átszervezése - köztük három óvoda és egy általános iskola bezárása - ellen tiltakozott több mint ezer diák, szülő és pedagógus a Dunántúl legnagyobb városának főterén.
Vágólapra másolva!

Az egymilliárd forintos adósságal terhelt városi költségvetés szorult helyzete által kikényszerített intézkedésektől háromszázötven millió forintos megtakarítást vár az önkormányzat.
Az érintett szülői munkaközösségeinek, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének a tüntetésen felszólalt képviselői azonban úgy vélik, az önkormányzat nem tett meg mindent azért, hogy ne csupán a közoktatás viselje a kényszerű takarékoskodás következményeit.
A polgármester személyesen vette át négy általános iskola és három középiskola szülői munkaközösségeinek petícióit - köztük a jogutód nélküli megszüntetésre ítélt Berek utcai általános iskoláét, amelyet több mint hatezren írtak alá. Az iskolaátszervezési programot előkészítő önkormányzati közoktatási bizottság elnöke - éppen a megszüntetendő iskola körzetének képviselője - felajánlotta lemondását az elnöki posztról. A polgármester ezt nem fogadta el, de Meixner András bizalmi szavazást kért frakciójától.

(MTI)

Korábban:

1999. április 28.