Fordulat a felderítésben<br/>

Vágólapra másolva!
Kedvező fordulat várható a Torgyán József kisgazda-, illetve Szájer József fideszes politikus lakása ellen több mint egy évvel ezelőtt elkövetett robbantásos merénylet felderítésében, így az ügyészség több hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét. A Magar Hírlap információi szerint az Aranykéz utcai robbantáshoz hasonlóan ebben az ügyben is a szlovák hatóságoktól várja a legtöbb segítséget az ügyben eljáró Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal.
Vágólapra másolva!

Minden valószínűség szerint a szlovák titkosszolgálat (SIS) egykori ügynökeit terheli a felelősség a Torgyán József kisgazdapártelnök háza, illetve Szájer József fideszes politikus lakása elleni tavalyi merényletért - értesült a Magyar Hírlap megbízható titkosszolgálati forrásból. Lapunk úgy tudja, hogy az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal a szlovák titkosszolgálatnál történt vezetőváltás óta többször cserélt információt robbantási ügyekben a SIS-szel. Mindezek ismeretében szakemberek szerint megalapozott az a feltevés, hogy fordulat várható a két politikus lakása ellen több mint egy évvel ezelőtt végrehajtott robbantásos merénylet felderítésében. Az ügyészség ezt mérlegelve több hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét. Emlékezetes, hogy múlt év március 16-án este Torgyán József Endrődy Sándor utcai házánál robbant pokolgép, több százezer forintos kárt okozva. Május első napján pedig Szájer József lakásának bejárati ajtajánál robbant bomba. Szakértők hamar megállapították, hogy ugyanabból a forrásból származó szlovák gyártmányú Danubit robbanóanyagot használtak az elkövetők. A pokolgépes merényletek hátterében sejtett szlovák állampolgárságú személyek kizárólag megrendelt akciók végrehajtására specializálódtak - állította informátorunk. Hangsúlyozta, hogy a robbantásokra megbízást adó személy vagy személyek "felkutatása eddig nem vezetett eredményre". "A cég egyelőre nem rendelkezik bizonyítékkal arról, hogy szlovákiai vagy magyarországi megbízást teljesítettek a merényletek végrehajtói" - tette hozzá. Kátai Ildikó, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő minisztérium szóvivője nem kívánt kommentárt fűzni lapunk értesüléseihez. Indoklásként hozzátette: konkrét ügyben nem nyilatkozhat.

(Magyar Hirlap)