Kövér László hamarosan feloldja a megfigyelési ügy dokumentumainak titkosítását<br/>

Vágólapra másolva!
Keleti György nyilvános vitára hívja Orbán Viktort a megfigyelési ügy tisztázása érdekében. Kövér László, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője útján közölte, nincs akadálya annak, hogy feloldják a titokvédelem alól a megfigyelési ügy dokumentumait.
Vágólapra másolva!

Nikolits István, a Magyar Hírlapnak elmondta, a teljes anyag teljes nyilvánosságát kérik, azt azonban kijelentette, a titkosszolgálatok tevékenységét - ha van is ilyen szándék - a Kosztolányi Dénes vezette testület nem vizsgálhatja. Keleti György tegnap bejelentette, nyilvános vitára hívja Orbán Viktort, hogy a közvélemény végre teljes képet kapjon a megfigyelési bizottsághoz eljuttatott dossziéban szereplő tényekről. Ennek érdekében a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke ma levelet is ír a miniszterelnöknek. Keleti valamennyi dokumentum korlátozás nélküli feloldását kéri. A szocialista képviselő úgy látja, Orbán Viktor félrevezeti a közvéleményt, s nincs más célja, mint hogy lebegtesse: itt valami csúnya dolog történt az előző ciklus alatt a Fidesz vezető politikusaival szemben, de ezt bizonyítani már nem hajlandó, mert nem is tudja. Keleti azt mondta, hogy a miniszterelnök titkosszolgálati alkalmazottak megbízási szerződéseiről beszél, holott ilyenek sincsenek, csupán az alkalmazás szándékáról szólnak a papírok. Az MSZP politikusa ezt azzal egészítette ki, hogy a Fidesz helyesen döntene, ha visszahívná Kosztolányi Dénest. Orbán Viktor miniszterelnök természetesen hajlandó nyilvános vitát folytatni az MSZP jelöltjével, akkor, amikor annak eljön az ideje, vagyis az országgyűlési választások alkalmával - közölte a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) sajtófőnöke az MTI-vel hétfőn.
Nikolits István, akinek jogkörébe már nem tartozik a titkos minősítés feloldása, szintén egyetért és támogatja ezt az elképzelést, ez szerepel többek között a Kovács László MSZP-pártelnöknek a miniszterelnökhöz írt levélben. A Horn-kormány titkosszolgálati minisztere lapunknak úgy fogalmazott: mindenki számára az lenne megfelelő, ha a mostani iratok úgy kerülnének nyilvánosságra, hogy megítélhetőek legyenek abból a szempontból is: volt-e közük Orbán Viktor augusztus 25-ei bejelentéséhez.
Kövér László hamarosan feloldja azoknak a dokumentumoknak a titkos minősítését, amelyek a megfigyelési ügyben a miniszter hatáskörébe tartoznak - jelentette ki lapunknak Kátai Ildikó, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője. Hozzátette: mivel ebben a kérdésben konszenzus jött létre, a titokgazda részéről nincs elvi akadálya a dokumentum átminősítésének. Ugyanakkor Nikolits István kijelentette: a Kosztolányi-bizottság nem vizsgálhatja titkosszolgálatok működését. Ezt Kosztolányi Dénes korábbi felvetésre válaszolta a megfigyelési ügyet vizsgáló MSZP-s bizottsági tag "Ehhez csak a parlament nemzetbiztonsági bizottságának van jogköre és felhatalmazása. A hivatal működésében előforduló "zavarokról", az alkalmazottak magánvállalkozásairól szárnyra kapó hírekről Nikolits azt mondta, a törvények mindent, így a fedőcégek és a hivatal kapcsolatát, így a fedőcég fajtáját is szabályozzák, még azt is, ennek létrehozása költségvetési forrásból történjék-e. Ami hiányzik, az csupán egy miniszteri rendelet arról, milyen speciális engedmények tehetők a fedőcégek vagy az alkalmazottak számára. Ez lehet többek között péntek kifizetése számla nélkül, esetleg adómentesség biztosítása.
Ez a téma 1996 óta napirenden van, de a Pénzügyminisztériumnak is áldását kellene adni ezen kiegészítésekre, ám ez eddig nem történt meg. Természetesen, ha egy fedőcég kft. formájában alakul meg, akkor a kft.-re vonatkozó szabályok rájuk is érvényesek lennének.
A titkok kapujában
A visszatitkosítás nem egyszerű, csak a miniszter akaratán múló lehetőség és eljárás. Információink szerint a Nemzetbiztonsági Hivatalban külön apparátus foglalkozik ezekkel a papírokkal, s a cég jogászai ítélik meg, az iratokból mi az, ami rejtve marad a közvélemény előtt. A minősítői testület tagjainak jóváhagyása nélkül ez nem történhet meg. Ôk vizsgálják például azt is, nem sértenek-e valamilyen személyiségi jogot. A titkos anyagok az irattárba, onnan, a titkosítás lejárta után a Történeti Hivatalban kerülnek. A feloldás kérvényezése után az államigazgatási eljárásban szereplő határidőn belül kell erről dönteni, de ezt a folyamatot a mindenkori miniszter fel is gyorsíthatja. Tehát a mostani megfigyelési ügy dokumentumainak 2008-ig, illetve 2012-ig megszabott titkossága akár napokon belül is feloldható lenne.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Az adatvédelem országgyűlési biztosának honlapján.

Korábban:

(1999. május 07.)