Növelni akarják a kormánytagok védelmét<br/>

Vágólapra másolva!
A Köztársasági Őrezred az elmúlt hetekben történt események miatt átvizsgálta a kormánytagok biztonsági helyzetét. A javaslat szerint új biztonságtechnikai eszközökkel szerelnék fel az autókat, és a gépkocsivezetőket kormányőrökre cserélnék.
Vágólapra másolva!

A javaslatok szerint a szolgálati járműveket új biztonságtechnikai eszközökkel kell felszerelni. Az autókat golyóálló üveggel, kilövésbiztos gumikkal, oldalmerevítőkkel, erősebb belső borítással kellene ellátni.
A gépkocsivezetőket a kormányőrség tagjaira kellene cserélni. Ugyanis a kormányőrök fegyveres tisztek - magyarázta Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi szerint a rendőrségi törvényben, valamint az erre vonatkozó kormányhatározatban rögzített védett személyek körét nem bővítené a javaslat, ugyanis a kormánytagok nem abban az értelemben lennének védett szemények, mint az öt közjogi méltóság. Ezért a kormánytagok védelme nem követelne jogszabály-módosítást sem. Garamvölgyi László felhívta a figyelmet arra, egyelőre nem tisztázott, hogy miből finanszíroznák ezeket a szolgáltatásokat. Ugyanis a kormánytagok autóinak átalakítására, valamint a melléjük rendelt, személyenként három testőrre vonatkozó költségeket csak megnövekedett támogatásból lehetne előteremteni.

(MTI)