Heteken belül megváltozik a Magyar Televízió menedzsmentje - közölte az ügyvezető elnök<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió két csatornája elnevezésének megváltoztatását tervezi a részvénytársaság új ügyvezető elnöke. Szabó László Zsolt bejelentette: heteken belül változás várható a Magyar Televízió menedzsmentjében. Szabó utalt arra, hogy esetleg megpróbálják visszaszerezni a tv2 nevet.
Vágólapra másolva!

Az új elnevezéseket az ügyvezető még nem kívánta nyilvánosságra hozni, mindössze annyit árult el, hogy az MTV1 és az MTV2 várhatóan szeptembertől új néven és új logóval jelentkezik.
Utalt arra: gondolkodik azon, ne próbálja-e "visszaszerezni" a tv2 nevet. Ennek ugyanis - ahogy megjegyezte - szimbolikus jelentőséget tulajdonít. Szabó László Zsolt jelezte: előreláthatólag heteken belül változás várható a Magyar Televízió menedzsmentjében. Konkrétumokat egyelőre nem közölt, így sem neveket, sem tisztségeket nem jelölt meg. Arra a kérdésre, lesz-e új alelnöke az intézménynek, úgy fogalmazott: "ez a jövő zenéje". Az [*****] információi szerint újra felmerült Szenes Andrea neve mint lehetséges alelnök. Ezt az információt csak részben erősítette meg az MTV egyik névtelenséget kérő vezetője. Mint mondta: két napja újra beszélnek róla az MTV-ben, hogy Szenes Andreát kinevezik valamilyenre vezető posztra.
Szenes Andrea neve tavaly év végén került először szóba mint lehetséges alelnök. Szenest Torgyán József kigazda pártelnök javasolta akkor erre a posztra.
Szabó László Zsolt közölte azt is, június 1-jén életbe kívánja léptetni az operatív programjában szereplő költségtakarékossági intézkedéseket. Ez egyebek mellett érinti a telefon- és gépkocsihasználatot, valamint a szolgálati autók számát. Kijelentette, hogy - bár a program egyes részeit már hatályba helyezte - konkrét intézkedéseket a tervezet kuratóriumi jóváhagyásáig nem tesz. Egyelőre a lépések előkészítésére kérte az alelnököket, akik nyolc napot kaptak erre.
A miniszterelnök szerdai nyilatkozatában elhangzottak kapcsán az ügyvezető kijelentette: kapott kormányzati ígéretet arra, hogy a Magyar Televízió ingatlanjainak értékesítésében vásárlóként a magyar állam is részt vesz. Orbán Viktor az interjúban közölte: van arra mód, hogy a magyar televíziózáshoz nem szükséges vagyontárgyakat ellenérték fejében az állam megvásárolja, értékesítse, valamilyen formában hasznosítsa. Szabó László Zsolt tájékoztatása szerint az MTV-nek jelenleg 42 ingatlana van, vagyonának teljes összege pedig egy korábbi, szerinte pontatlan vagyonmérleg szerint hozzávetőlegesen 20 milliárd forint. Mint mondta: a telkek közül egyedül a Bojtár utcai bázis nem eladó, itt tervezi ugyanis az új székház felépítését. Szerinte a digitális technikával felszerelt televíziós központ létrehozásához körülbelül 10 milliárd forint szükséges. Úgy véli, hogy heteken, hónapokon belül eldől az egyes földterületek és épületek sorsa. Optimális esetben pedig 2000 végén, vagy 2001-ben új székházba költözhet az MTV.
Az ügyvezető elnök jelezte, hogy a létszámleépítések első ütemében, júniusban-júliusban 100-200 dolgozó - elsősorban nyugdíjas, a nyugdíjkorhatár előtt álló, valamint "virtuális" munkatárs - elbocsátását tervezi. Az év végéig végrehajtandó, ezer embert érintő leépítés végkielégítésből eredő költségvonzata 1,5 milliárd forint. Erre a célra költségvetési forrásokhoz szeretnének jutni, ezért a Pénzügyminisztériumhoz fordultak. Szabó László Zsolt kitért arra is, hogy műsorkészítésre idén ötmilliárd forint áll az MTV rendelkezésére, ennek 40 százalékát még nem költötték el. Filmvásárlásra körülbelül 500 millió forintot fordíthatnak még az év végéig. Az ügyvezető utalt arra, hogy a közeljövőben számos műsor megszűnik, címeket azonban nem kívánt említeni. A műsorok egy része csak nyáron szünetel majd, néhány azonban véglegesen eltűnik a képernyőről.
Kijelentette: semmiképpen sem mond le az MTV 2 működtetéséről, megítélése szerint ugyanis a közszolgálati műsorok megjelenítéséhez két csatorna szükséges.
Szabó László Zsolt végül közölte, hogy indul a már meghirdetett tévéelnöki pályázaton.

(MTI)

Ajánló: