Szájer tagadja, Balsay elismerte a Fidesz-levél létezését<br/>

Vágólapra másolva!
Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a levél egyik aláírója elismerte a kérdéses iromány létezését.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára ellentétben Szájer József, a Fidesz-frakcióvezetőjével, elismerte hogy a levelet elküldték az Egyesült Államokba.
Balsay szerint az általa három hónappal ezelőtt aláírt levél parlamenti körözvénynek indult, ám nem ilyen formában íródott, és nem is a nyilvánosságra került címre címezték.
Az államtitkár szerint a legfontosabb lenne mielőbb kideríteni a tettesek kilétét, akik a körözvény-levelet a Lockheed címére eljuttatták.

Szájer József kijelentette: sem a Fidesz-frakció, sem annak kabinetjei, munkacsoportjai ezzel a témával nem foglalkoztak, ilyen állásfoglalás nem született, ezért a levélben foglaltak nem tekinthetők a frakció hivatalos döntésének.
A nyilatkozat kitér arra, hogy Szájer József személy szerint is igen jó kapcsolatokat ápol az amerikai nagykövetséggel, és a frakció, valamint a maga nevében elnézést kért a félreértésért.

Horváth Gábor külügyi szóvivő elmondta: az amerikai gyakorlatban nem szokatlan az úgynevezett rekommendáló levél, amelyben egy-egy posztra ajánlanak valakit. "Más kérdés, hogy célszerű volt-e egy ilyen levél nyilvánosságra kerülése" - tette hozzá.
A kormány és a Külügyminisztérium messzemenően elégedett az Egyesült Államok jelenlegi budapesti nagykövetének, Peter Tufonak a tevékenységével. Peter Tufo másfél éve tölti be a tisztséget, és általában 3-4 évre szól egy nagyköveti kinevezés.

Jeszenszky Géza, a washingtoni magyar nagykövet a levél létezéséről csak a magyar sajtóból értesült. Magyarország külképviseletének vezetője nem tulajdonít nagy jelentőséget a szerinte el nem küldött levélnek.
"Nem rázta meg Washingtont" az a Budapesten nyilvánosságra került hír, hogy Fidesz-politikusok levelet fogalmaztak két amerikai szenátornak, javaslatot téve a következő budapesti amerikai nagykövet személyére - mondta szerdán Jeszenszky Géza.
Jeszenszky úgy ítélte meg: a levél első részével semmi baj nincs, hiszen az méltat valakit, nyilván indokoltan. Ami furcsa, az a nagyköveti megbízatásra, tehát nem időszerű kérdésre vonatkozó indítványtétel - mondta a washingtoni magyar nagykövet, és utalt arra, hogy a megbízatási idő lejárta előtti nagykövetcserére legfeljebb csak elnökválasztás után, más párt kormányra jutásával szokott sor kerülni Amerikában. A levél ugyanakkor semmi olyan utalást nem tartalmaz, ami a nagyköveti váltás valamilyen előrehozatalának szorgalmazásaként lenne értelmezhető, pusztán a következő, majdan kijelölendő nagykövet személyére tesz javaslatot.

A Népszava szerdai számában megjelent cikk szerint a magyar kormány néhány magas rangú tisztviselője és több országgyűlési képviselő állítólag levelet küldött vezető amerikai szenátoroknak. Ebben az említettek a Lockheed Martin Corporation egyik vezetőjét, Steve M. Jones-t ajánlották az Amerikai Egyesült Államok következő magyarországi nagykövetének, Peter Tufo megbízatásának lejártát követően - írja a képviselet. A Lockheed Martin Corporation irányelvei nem engedik meg, hogy a cég beavatkozzon bármelyik ország belügyeibe - szögezi le a közlemény. A vállalat elkötelezett a legszigorúbb etikai normák betartása mellett, és ezért a helytelen magatartásnak még a látszatát is el kívánja kerülni - fogalmaznak a dokumentumban.

A Lockheed Martin Corporation hivatalosan nem kívánt nyilatkozni a fideszes politikus nevével fémjelzett levéllel kapcsolatban, amely a magyarországi amerikai nagyköveti poszt jövőbeni jelöltjére vonatkozik - tudatta a cég magyarországi képviselője, szerdán.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.

(MTI)

Korábban:

Szájer József, a Fidesz-frakcióvezetője cáfolja, hogy a levelet elküldték volna az Egyesült Államokba. Peter Tufo szolgálati ideje végéig fogja képviselni Amerikát Budapesten