Kuncze nyilatkozata a csütörtöki parlamenti eseményekről <br/>

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja megfontolandónak tartja, hogy ismételten az Alkotmánybírósághoz forduljon.
Vágólapra másolva!

Ezt Kuncze Gábor frakcióvezető nyilatkozta csütörtökön, miután határozatképtelenség miatt a Ház nem tudta megszavazni a rendkívüli ülés napirendjét, és a házelnök berekesztette az ülést. A frakcióvezető hozzátette: az SZDSZ-nek meg kell találnia "azt a technikát, amelynek eredményeként az Alkotmánybíróság újra vissza tud térni saját korábbi döntésére, és egyértelműbb eligazítást ad". Kuncze Gábor hangsúlyozta: azzal, hogy a kormánytöbbség nem jött be a Parlamentbe, felrúgott egy kilencéves parlamentáris hagyományt: kétségbe vonta az ellenzék alkotmányban és házszabályban rögzített jogát, hogy általa fontosnak tartott ügyekben összehívja a parlamentet. A Fidesz vezette kormánytöbbség ezzel a lépésével kétségbe vonja magának a parlamentnek a szükségességét is, és ez a jövőre nézve rendkívül veszélyes precedenst teremt - mondta a frakcióvezető.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy sem az alkotmányban, sem a házszabályban nincs olyan megszorítás, mely szerint rendkívüli ülést csak rendkívüli ok miatt lehet összehívni.

(MTI)