Pénzzavarában kétmillióért megölette anyósát<br/>

Vágólapra másolva!
A felbujtók és a tettesek 53 évi fegyházon osztoznak Anyósa megöletéséért 2 és fél millió forintot fizetett ki az áldozat veje. A sértett házába az ablakot kirúgva, üvegcsörömpölések zajától kísérve hatoltak be a bérgyilkosok, akikben fel sem merült annak a lehetősége, hogy életben hagyják a 64 éves asszonyt. Konyhakéssel vágták el az áldozat torkát. A Veszprém Megyei Bíróság Simon Zoltánt és Szolga Istvánt nyereségvágyból elkövetett emberölés büntettében, mint felbujtót, Pálfalvy Róbertet, valamint Bütös Krisztiánt, mint elkövetőt összesen 53 évi fegyházbüntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú döntést.
Vágólapra másolva!

A Veszprémben lakó Simon Zoltán villanyszerelő vállalkozó rossz viszonyban volt Alsóörsön lakó anyósával, H. Gyulánéval, aki a vejét még a lakásába sem engedte be. A nyári hónapokban szobák kiadásával foglalkozó asszony közismerten kedvező anyagi körülmények között élt. Simonnak viszont akadtak anyagi gondjai, s egyébként is úgy érezte, hogy az anyósa kisemmizte őt. Simon büntetett előéletű barátjának, Szolga Istvánnak többször panaszkodott az anyósára, közben azt is elmondta, hogy csak akkor juthatna nagyobb összeghez és ingatlanhoz, ha meghalna az asszony. 1996. márciusában Szolgának megemlítette, hogy neki megérne 2 millió forintot, ha valaki összehozná egy bérgyilkossal, aki vállalná, hogy elteszi láb alól az anyósát.

Szolga a Balaton-parti éjszakai élet ismert alakja megértette a "célzást". Felajánlotta, hogy összehozza Simont orosz vagy ukrán bűnözőkkel, akik biztosan elvállalják a bérgyilkosságot. Az egyébként rossz anyagi körülmények között élő Szolga ekkor már elhatározta: mindenképpen megszerzi a felajánlott 2 millió forintot, bár a gyilkosság végrehajtására még nem gondolt.

Be is mutatott Simonnak, egy tört magyarsággal beszélő ukrán férfit, aki elvállalta, hogy csapatával kivégzi az anyóst. Ez akkor még csak ripacskodás volt, így akarta meggyőzni a vállalkozót Szolga, hogy kifizetheti neki a milliókat, de csak akkor lehet szó a kivitelezésről, ha előleget kapnak. Egy héttel később Simon át is adott 400 ezer forintot Szolgának, aki ekkor még mindig nem gondolta komolyan, hogy tényleg meg is gyilkoltatja az asszonyt.

Teltek a napok és H. Gyuláné még mindig élt. Simon sürgette társát. Szolga pedig kijelentette, hogy csak akkor vállalják el a külföldiek az ügyet, ha megkapják a beígért további 1 millió 600 ezer forintot. Újabb átvételi elismervény ellenében Simon fizetett. Ezt követően annyira sürgette a gyilkosság végrehajtását, hogy Szolga elhatározta: tényleg megöleti a barátja anyósát. Ekkor további 500 ezret kért Simontól azzal, hogy ezt az összeget csak az anyós halála után kell kifizetni.

Ezután felbérelte a 19 éves Pálfalvy Róbertet és Bütös Krisztiánt, hogy öljék meg H. Gyulánét. Hárman osztoznak majd fél millió forinton. A fiúk, akik az éjszakából jól ismerték a férfit, és előtte mindenre elszánt bűnözőnek akartak mutatkozni, elvállalták a megbízást. 1996. október 11-én este, a fiúk kábítószerrel "belőtték magukat", majd berúgták H. Gyuláné ajtaját. A zajra felriadt és a menekülő asszonyt leütötték, a nyakát egy konyhakéssel elvágták. Feldúlták a házat, de semmit sem találtak, zsákmány nélkül hagyták el a helyszínt. A bérgyilkosságért kapott 500 ezer forinton megosztoztak, de elkölteni nem tudták, mert hamarosan lebukott az egész társaság.

Schmidt Attila

(Népszava)