[origo] itthon

100
90

Vádemelés történt az Ok-tat-ügyben

1999. 05. 20., 14:19|
Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a napokban vádemelési javaslatot tett a Fővárosi Főügyészségen az úgynevezett Ok-tat-ügyben. 14 embert gyanúsítanak többrendbeli csalással, közokirat- és magánokirat-hamisítással.

Az Ok-tat-ügy még 1996 decemberében pattant ki, amikor az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkárának feljelentése alapján nyomozást rendeltek el különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.
Az Országos Közoktatási Intézet még 1995. december 21-én a művelődési tárca megbízásából pályázatot hirdetett számítástechnikai, informatikai és művészeti szakoktatók továbbképzésének lebonyolítására. A pályázat beadási határideje december 31-e volt, a győztes Ok-tat Kft.-t pedig már 1996. január 3-án értesítették az eredményről. A gyanú szerint a cég a pályázat idején még nem rendelkezett sem társasági szerződéssel, sem cégbejegyzési kérelemmel. Felvetődött az is, hogy a kft. a közbeszerzési törvény megsértésével jutott hozzá egy összegben a mintegy 300 millió forintos megbízáshoz. Mindezek alapján Honti Mária, a minisztérium akkori közigazgatási államtitkára feljelentést tett az ORFK-n.
A büntetőeljárás során összesen 14 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül hét személyt előzetes letartóztatásba vettek, s ketten még jelenleg is ott vannak. Az ügy egyik gyanúsítottját, Sághegyi Imrét nemzetközi elfogatóparancs alapján április 16-án fogta el a rendőrség. Egy másik gyanúsítottat, Damenija Csabát is nemzetközi elfogatóparancs alapján kerítették kézre 1998 augusztusában Grúziában.

(MTI)

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
70
Electrolux EAO 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10