Rendőrkézen a békéscsabai fegyveres rablók <br/>

Vágólapra másolva!
Egy csabai vegyesbolt kasszáját világos nappal kifosztó fegyveres rabló s két bűntársa öt óra leforgása alatt rendőrkézre került - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Vágólapra másolva!

A megyeszékhelyi ügyeletére csütörtökön délután háromnegyed kettőkor jelentették be a Carlo biztonságtechnikai cég irodájából, hogy a Franklin utcai vegyesboltban egy fegyveres az eladónőt a bevétel átadására szólította föl és az így megszerzett mintegy 14.000 forinttal elmenekült.
A rendőrség azonnal megszállta a környéket, lezárta valamennyi Békéscsabáról kivezető mellék- és főutat. A gyors föllépés eredménnyel járt, mivel a rendőrök a rablóról és a bűntársai által használt gépkocsiról értékes adatokat tudtak a helyszínen beszerezni. Hamarosan el is fogták Sz.Z. 19 éves, B.B. 18 éves és Z.J.Zs 21 éves békéscsabai fiatalembereket.
Lakásukon a nyomozók megtalálták az eltulajdonított készpénzt, s megkerült a bűncselekmény elkövetésénél használt Flaubert pisztoly is. A három őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének alapos gyanúja miatt folytatnak eljárást.

(MTI)