Olasz katonák Magyarországon tartanak harcászati gyakorlatot<br/>

Vágólapra másolva!
A nyáron az olaszokkal évek óta tartó együttműködés keretében olasz katonák fognak Magyarországon gyakorlatozni. A honvédelmi szóvivő szerint a bérgyakorlatoztatásnak semmi köze nincs a NATO jugoszláviai bevetéseihez, ahogy azt Türmer Gyula munkáspárti vezető állította.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés az év elején jóváhagyta, hogy május 26. és június 25. között a Magyar Honvédség Központi Lőterén mintegy másfél ezer olasz katona harcászati gyakorlatot tartson – mondta Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke szombaton bejelentette, hogy olaszországi forrásból tudomásuk van arról, hogy olasz katonák tartanak hadgyakorlatot a Balaton közelében. "Magyarázatot várunk a magyar kormánytól arra, hogy az említett értesülés igaz-e, továbbá kíváncsiak vagyunk: milyen alapon jönnek országunkba olasz katonák", fogalmazott Thürmer Gyula.
A katonák és felszereléseik vonaton érkeznek majd Várpalotára. Az első szerelvény május 26-án lépi át a határt - mondta a szóvivő.
Erdélyi Lajos elmondta, hogy az olaszok mintegy 500 technikai eszközzel, valamint néhány helikopterrel tartják az éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatot. Minderre a már évek óta tartó együttműködés részeként kerül sor. "A fejlett gyakorlótéri infrastruktúrának köszönhetően az olasz és az angol hadsereg is gyakorlatoztatta már katonáit Magyarországon", tette hozzá a szóvivő.
A bérgyakorlatoztatás bevételének egy részét a környező polgármesteri hivatalok kapják, illetve a Magyar Honvédség környezetvédelmi beruházásokat is támogat.
"Az olasz harcászati gyakorlatnak semmifajta köze nincsen a NATO jugoszláviai akciójához", mondta Erdélyi Lajos.

(MTI)

Ajánló:

Érdekes információk, sajtóanyagok, fotók