A pártok reagálásai az Országgyűlés keddi határozatképtelenségére<br/>

Vágólapra másolva!
Az országgyűlés keddi határozatképtelenségére eddig négy párt ? SZDSZ, FKGP, MSZP, MIÉP - reagált a képviselőcsoportok frakcióülését követően.
Vágólapra másolva!

A szabaddemokrata képviselők azzal, hogy nem nyomták meg a gombot a napirendről történő szavazáson, azt kívánták jelezni, hogy a parlament nem működhet így tovább - közölte a képviselőcsoport frakcióülése utáni sajtótájékoztatón Kuncze Gábor frakcióvezető. A politikus úgy véli, hogy az utóbbi 10 hónap lényegében az ellenzék semmibevétele jegyében telt el. Ezzel kapcsolatban kiemelte a rendkívüli ülések megakadályozását, az ellenzéki indítványok és az általuk javasolt vizsgálóbizottságok elutasítását, valamint az Országgyűlés munkarendjének egyoldalú megváltoztatását.
A politikus arra tett javaslatot az SZDSZ nevében, hogy a házelnök tárgyaljon a pártokkal az ügy megoldásáról. Hangsúlyozta: amennyiben az ellenzék által megvitatásra szánt indítványokat napirendre veszik, a szabaddemokraták - a szocialistákkal egyeztetve - akár már a jövő hét hétfőjére rendkívüli ülést kezdeményeznek a most elmaradt napirendi pontok megtárgyalására.
Ennek az országnak nem csak kormánypárti "munkásokra" van szüksége, hanem ellenzékiekre is, mert csak együtt tudjuk felépíteni - mondta a Kisgazdapárt elnöke, aki szerint erre az MSZP és az SZDSZ nemet mondott. Személy szerint nem ért egyet a háromhetenkénti ülésezéssel, mivel a minden héten ülésező Országgyűlés híve.
- Úgy gondolom, hogy az események olyan sűrűséggel jelentkeznek, hogy az Országgyűlés ellenőrző szerepének gyakorlására folyamatosan szükség van. Az Országgyűlés e heti ülésének elmaradása is bizonyítja, hogy milyen jó lenne, ha a következő héten is ülésezhetne az parlament - hangsúlyozta a kisgazda elnök.
A szocialisták partnerei az SZDSZ-nek abban, hogy kezdeményezzenek a jövő hétre egy rendkívüli plenáris ülést. Azoknak a témáknak a megvitatására kerülne sor akkor, amelyeket a két ellenzéki párt a múlt héten, illetve a meghiúsult keddi ülésen indítványozott napirendre tűzni - mondta Kovács László frakcióvezető, az MSZP-képviselőcsoport keddi ülését követő sajtótájékoztatón.
Kovács László szerint a közterhek alakulásáról péntekre tervezett parlamenti vitanap megtartását nem érinti, hogy a Ház kedden határozatképtelenség miatt nem tudta elfogadni saját napirendjét.
A MIÉP minden alkalommal megnyomta a jelenlétet jelző szavazógombot, sőt támogatta a napirendi javaslatot, hiszen minden képviselőnek kötelessége az Országgyűlés munkájában részt venni. Azzal, hogy az MSZP és az SZDSZ nem nyomta meg a gombot, kivonta magát az Országgyűlés érdemi döntése alól. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a határozatképesség biztosítása a mindenkori kormánytöbbség feladata, kötelessége és elemi érdeke - nyilatkozta Balczó Zoltán, a MIÉP frakcióvezető-helyettese. Véleménye szerint a mostani háromhetes csúszás néhány kérdést illetően nagyon súlyos, fel sem mérhető következménnyel járhat.

Ajánló:

A Szabad Demokraták Szövetségének a honlapja.