Aktívabb migrációs politikára ösztönzik a kormányt<br/>

Vágólapra másolva!
Az eddigi egyoldalú és védekező jellegű kormányzati magatartást egységes és aktív migrációs politikával kell felváltani - ezt tartalmazza az a Belügyminisztérium felkérésére a Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont által készített tanulmány, amely Nemzeti Migrációs Program kidolgozására, illetve a migrációs politikáért felelős államtitkár kinevezésére is javaslatot tett. Stephan Berglund, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának budapesti képviselője úgy véli, hazánk migrációs politikája nem elég alapos.
Vágólapra másolva!

A kormány javaslatára az Országgyűlés tárgyalja meg és fogadja el a Nemzeti Migrációs Programot, amely összefoglalja a migrációs politika elveit, valamint jogi, pénzügyi, közigazgatási és társadalmi eszközeit - olvasható a Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont tanulmánykötetében, amelyben - a BM-mel 1998 augusztusában kötött megállapodás szerint - arra vállalkozott, hogy javaslatokat fogalmaz meg a kormányzat számára.
A délszláv válság eseményei alapján a kutatók szerint szükséges lenne a menedékessé nyilvánítás -ideiglenes védelemben részesítés - irányelveinek, a jogosultak körének kidolgozása. Ellenkező esetben ugyanis, vélik, nem egyértelmű a kormány felelőssége. Tóth Judit, a javaslat alapszövegének szerzője elmondta: a politika szereplőit sürgetni kellene, hogy használják ki a menedékes státust mint jogi lehetőséget. Pillanatnyilag értelmezhetetlen ez a kategória - tette hozzá. Mint ismert, a menedékes státust utoljára a boszniai háború elől menekülőknek adta meg hazánk.
A bombázások óta többen felvetették, így az ENSZ menekültügyi főbiztosságának budapesti képviselője is: megérett a helyzet, hogy a koszovói albánok is megkapják ezt a státust. Dobó István, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal főigazgatója kiemelte: a javaslat egyik fontos eleme, hogy felhívja a figyelmet az önkormányzatok szerepére. A helyhatóságok jelenleg inkább csak közvetítőként lépnek fel, a felelősséget átruházzák a menekültügyi hivatalra.
A migrációs államtitkár kinevezéséről szólva Dobó István kifejtette: ami a külföldiek magyarországi arányát illeti, talán még nem időszerű ilyen poszt létrehozása. Ha viszont azt tekintjük, hány minisztériumot, illetve állami szervet érint a menekültügy, célszerű lehet a MEH-en belül centralizálni a területet.
Stephan Berglund, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának budapesti képviselője úgy véli, hazánk migrációs politikája nem elég alapos, ugyanakkor elkerülte a szélsőséges megnyilatkozásokat.

Dusza Erika

(Magyar Hirlap)