Továbbra is vitatott a parlamenti napirend<br/>

Vágólapra másolva!
A kisgazdák szerint Orbán Viktornak és Torgyán Józsefnek kellene tárgyalni a parlamenti munkarend visszaállításáról. Az FKGP kompromisszumként hajlandó lenne elfogadni, hogy a Fidesz által korábban erőltetett jelenlegi három hét helyett kéthetente ülésezzen az Országgyűlés. A felvetésre Áder János házelnök csak annyit mondott: minden frakciónak joga van észrevételeket tenni. A jövő héten négynapos ülést tart a parlament.
Vágólapra másolva!

Egyeztetést kezdeményez a kisgazdapárt parlamenti frakciója a koalíciós pártok között a folyamatos és megbízható törvényhozási munka kialakítása érdekében - jelentette be Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes. A legmagasabb szintű - Orbán Viktor miniszterelnök és Torgyán József földművelésügyi miniszter közötti - megbeszéléseknek szerinte legkésőbb a rendkívüli ülésszak befejezése előtt meg kellene kezdődniük. A kisgazdapárt kompromisszumos javaslatként elfogadná azt, hogy az Országgyűlés kéthetente ülésezzen, de továbbra is a heti ülésezést tartják kívánatosnak.

Az FKGP felvetésére Áder János házelnök annyit mondott: minden koalíciós frakciónak joga van észrevételt tenni a parlament működésével kapcsolatban.

A keddi parlamenti botrány után tovább folytatódott a vita az Országgyűlés következő ülésének napirendjéről. A házbizottság tegnapi tanácskozásán annyi dőlt el, hogy négy- napos rendes ülést tart jövő héten az Országgyűlés. Áder János elmondta: a parlament elé ugyanaz a napirendi javaslat kerül, mint ezen a héten, azzal a különbséggel, hogy az MSZP által kezdeményezett politikai vitanapot nem az utolsó napon, hanem hétfőn tartják meg.

Áder a napirendet elnöki javaslatként terjeszti az Országgyűlés elé, mivel arról a házbizottságban nem alakult ki egyetértés. Az ellenzék ragaszkodik ahhoz, hogy a napirendet egészítsék ki. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője közölte: amennyiben a többség továbbra is elutasítja, hogy a szabad demokraták és a szocialisták által kért előterjesztéseket is megvitassák, akkor az SZDSZ péntekre rendkívüli ülést kezdeményez.

(Népszava)