Az MTV ügyvezető elnöke az országos napilapok főszerkesztőivel találkozott<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az országos napilapok főszerkesztőivel folytatott kötetlen megbeszélést Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. ügyvezető elnöke.
Szabó László Zsolt elmondta, a konzultáció célja elsősorban a kapcsolatok erősítése volt.
Az ebéddel egybekötött találkozóra hét országos napilap - a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Napi Magyarország, a Népszabadság, a Népszava, a Világgazdaság, valamint a Napi Gazdaság főszerkesztője kapott meghívást, utóbbi azonban nem tudott részt venni a megbeszélésen.

(MTI)