Kuncze bemutatta a Postabank-ügy bizonyítékait<br/>

Vágólapra másolva!
Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője szerződések fénymásolt példányait mutatta be szerda délelőtt. A dokumentumokkal korábbi állítását kívánta igazolni, mely szerint a Postabank 1997 novembere és 1998 júliusa között 800 millió forinttal támogatta az - álláspontja szerint Fidesz-közeli - Mahir Citypostert.
Vágólapra másolva!

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője szerződések fénymásolt példányait prezentálta szerda délután. Ezzel azt a korábbi állítását kívánta bizonyítani, hogy a Postabank 1997 novembere és 1998 júliusa között 800 millió forinttal támogatta az - álláspontja szerint Fidesz-közeli - Mahir Citypostert.
Kuncze hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában azt állította, hogy a kormányalakítás előtti 8 hónapban a Fideszhez közel álló vállalkozások több mint 1 milliárd forintot "vittek ki" a Postabankból, a kormányalakítás napján pedig 250 millió forintot. "A dolog kétszereplős: az egyik fél minden esetben a Postabank, a másik fél pedig valamelyik Fideszhez közel álló cég. Ezeknek a szerződéseknek összértéke a kormány meg- alakulását megelőző nyolc hónapon belül több
mint egymilliárd forint volt" - mondta Kuncze. Szerinte ebbe az egymilliárd forintba beletartozik a korábban a Fidesz-MPP-hez s leginkább az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal jelenlegi elnökéhez, Simicska Lajoshoz közel álló vállalkozásként ismert Mahir Cityposter - korábban már nyilvánosságot kapott - 380 milliós postabanki juttatása is.
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában cáfolta, hogy pártjának valaha is köze lett volna a Postabankhoz. Orbán hozzátette: nem tud mit kezdeni azzal a kifejezéssel, hogy "Fidesz-közeli cégek". Érvelése szerint ma bizonyos szempontból valamennyi cég ebbe a kategóriába tartozik, mivel ők alakítják a gazdaságpolitikát és osztják el a támogatásokat.
Győri Tibor, a Mahir elnöke ezzel egyidőben bejelentette, hogy üzleti titok megsértéséért büntetőfeljelentést tesz a szabaddemokrata politikus ellen.