Steven M. Jones maga hamisította a Fidesz-levelet<br/>

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub információi szerint a nyilvánosságra jutott Fidesz-levelet, amely miatt kitört az úgynevezett Lockheed-botrány, maga Steven M. Jones hamisította. Az amerikai cég alkalmazottja Magyarország következő budapesti nagykövete akart lenni.
Vágólapra másolva!

„Nem merült fel semmiféle olyan adat, amely az érintett államtitkárok anyagi érdekeltségére utalna a Lockheed-ügyben", áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében, amelyben a kancellária az ügy vizsgálatának eredményéről számol be.
A Népszavában megjelent cikkben közölt irat az eredeti levéltervezettől több lényeges ponton eltér, ebből egyértelműen megállapítható, hogy hamisítvány - állapította meg a MeH vizsgálóbizottsága.
Az RTL Klub információi szerint Steven M. Jones, valamint azt őt jól ismerő Selmeczi Gabriella és Gyuricza Béla közösen találták ki, hogy egy támogató-levelet küldenek két amerikai szenátornak, amelyben Jones-t javasolják a nagyköveti posztra a következő ciklusra.
Miután a Lockheed Martin Corporation értesült a levéltervezetről, lebeszélte Jones-t annak elküldéséről. Attól tartottak, hogy mivel a levélben szerepel, hogy Jones a Lockheed Martinnál dolgozik, csökkenne a cég esélye a magyarországi vadászgéptenderben való részvételkor.
A levelet végül nem küldték el, de Jones magával vitte a levéltervezet egyik példányát. Az RTL Klub információi szerint Jones a levelet meghamisította: másik két szenátor nevét írta be, a márciusi dátumot
április végére módosította, kitörölte azt a sort, amelyben az állt, hogy ő a Lockheed Martin alkalmazásában áll és a papírra fénymásolta az aláírásokat. Kihúzta azt a sort is, amely szerint a levélből másolatot kap a Lockheed vezetősége.

„Amennyiben Steven M. Jones hamisította meg azt a levelet, amely őt javasolta a budapesti amerikai nagykövetség élére, csak növeli a botrány súlyát, ugyanis azt bizonyítja, hogy felelős magyar államtitkárok olyan személyt kezeltek bizalmi emberként, aki még hivatalos kormányzati iratok meghamisításától sem riad vissza", H. Bíró László, a Népszava főszerkesztőjének nyilatkozatában, amelyben reagál a Miniszterelnöki Hivatalnak a Lockheed-ügyben lefolytatott vizsgálatára.
A Népszava furcsállotta, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban annak ellenére megtalálták a Fidesz-Locheed botrány alapjául szolgáló levél eredetijét, hogy Selmeczi Gabriella a botrány kirobbanása után úgy nyilatkozott: megsemmisítették azt.

(MTI)

Korábban:

A Magyar Hírlap június 3-ai cikke