A miniszter köszöntötte a pedagógusokat<br/>

Vágólapra másolva!
Pokorni Zoltán oktatási miniszter az ország mintegy kilencezer óvodájába, általános és középfokú oktatási intézményébe, illetve a fogyatékosok iskolájába küldte el pedagógusnapi köszöntőjét, melyben hosszan idézi 19. századi elődjét, Eötvös Józsefet.
Vágólapra másolva!

"A pedagógusok munkájának sikere gyakran csak évek múlva mutatkozik meg, a gyerekek közül sokan csak akkor mondanak majd köszönetet nevelőiknek, én most teszem ezt meg a nevükben" - fogalmaz az oktatási tárca vezetője a pedagógusnap alkalmából küldött személyes üdvözletében.

"Mai időben teljes meggyőződésem szerint minden áldozat, melyet az anyagi célok előmozdítására teszünk, közlekedési eszközeink megjavítása, pénzügyi viszonyainkat szabályozó törvények, mind nem fognak célhoz vezetni, még az anyagi érdekek terén sem, ha nem gondoskodunk mindenekelőtt a népnek értelmi neveléséről. A népnek értelmi emelésében fekszik legbenső meggyőződésem szerint ezen haza egész jövője. Most Európának ezen helyén más nemzetnek, mint valóban
civilizált nemzetnek, nincs helye - idézi Eötvös József, a jeles előd szavait Pokorni Zoltán.

Magyarországon 1952 óta köszöntik a pedagógusokat június első vasárnapján. Ekkor adtak át ez alkalomból először kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb nevelőinek. 1993-tól a tanárok és oktatók kitüntetése január 22-én, a magyar kultúra napján történik.
Az idén először augusztus 20-án is elismeréseket vehetnek majd át a tanárok. Az Eötvös József, Tessedik Sámuel, illetve Trefort Ágoston nevét viselő kitüntetéseket szakmai kuratórium véleményének kikérése után ítéli oda az oktatási tárca vezetője összesen huszonnégy kiemelkedő munkát végző pedagógus számára.

(MTI)