Az év végéig köthető szerződés a lakáshitel-hátralékosok támogatására<br/>

Vágólapra másolva!
A kormány december 31-ig hosszabbította meg azt a határidőt, ameddig az önkormányzatok szerződést köthetnek a lakáshitel-hátralékosok támogatásáról - közölte a kabinet keddi ülése utáni sajtótájékoztatón Harrach Péter szociális és családügyi miniszter.
Vágólapra másolva!

Az adósoknak a törlesztés 30 százalékát kell vállalniuk, a fennmaradó 70 százalék pedig 55-45 százalékban oszlik meg az állam és az önkormányzatok között. A súlyos helyzetben lévő önkormányzatok esetében 80 százalék lesz az állami hozzájárulás. A miniszter közlése szerint az idén erre a célra rendelkezésre álló 900 millió forintból eddig 250-300 millió forintra jelezték igényüket az önkormányzatok.

(MTI)