Magyar Bálint a kormány eddigi tevékenységéről<br/>

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ elnöke szerint a kormány egyéves tevékenységét egyfajta botránykrónikaként lehetne emlegetni, amely azt a kérdést veti fel, hogy van-e Magyarországon törvény előtti egyenlőség, egyforma mércével mérnek-e mindenkit.
Vágólapra másolva!

Magyar Bálint egy keddi, hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón a "botrányos ügyeket" - köztük a Lockheed, a Postabank és a Kriminális ügyét - sorolva megjegyezte, hogy a Fidesz klientúrájából két kivételtől eltekintve mindenkit megjutalmaztak, amikor kiderült, hogy kétes ügyletekbe keveredtek. Selmeczi Gabriella lemondásával kapcsolatban közölte, hogy az államtitkárnak is csak azért kellett megválnia posztjától, mert elfelejtett egyeztetni a miniszterelnökkel.
Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a többiek azért maradhattak a munkahelyükön, mert az egyeztetést nem mulasztották el - mondta Magyar Bálint. Mindezekkel kapcsolatban azon véleményének adott hangot, hogy ugyanazon cselekmény bizonyos esetekben "természetes politikai húzás", más alkalmakor pedig büntetendő. Példaként az államtitoksértést említette. Mint fogalmazott, a miniszterelnök államtitoknak minősített adatokból a pártja számára kedvezőket közölhet a nyilvánossággal, miközben az SZDSZ hiába követeli az adatok teljes nyilvánosságra hozatalát. Ugyanakkor Juszt Lászlót államtitoksértésért rendőri vizsgálat alá vonják, s ellehetetlenítik a Kriminális című lapot. Az SZDSZ elnöke szerint a Fidesz a jog uralma helyett a joghézagok társadalmát teremtette meg. A kormányzati önkény háttérbe szorítja a demokrácia intézményrendszerét - jelentette ki Magyar Bálint Hódmezővásárhelyen.

(MTI)