Katonai robbanóanyag robbant a sporttelepen<br/>

Vágólapra másolva!
Feltehetően rádió távirányítású szerkezettel robbantották fel pénteken este Budapesten a X. kerületi Kőér utcai Spartacus Sportpálya büféje előtt parkoló motorkerékpárt.
Vágólapra másolva!

A bűncselekmény következtében ketten könnyebben, egy személy súlyosan megsérült - mondta el kérdésünkre a BRFK sajtóügyeletese szombaton.
Az ismeretlen tettes 60-80 dekagramm katonai robbanóanyagot használt a fekete színű robogó felrobbantáshoz. A detonáció következtében három parkoló személygépkocsi, a büfé épülete, valamint annak berendezése megrongálódott. A keletkezett anyagi kár mintegy 2,2 millió forint.

(MTI)