Elítélték a különös kegyetlenséggel elkövetett rablógyilkosság tetteseit<br/>

Vágólapra másolva!
Rablógyilkosság tettesei felett ítélkezett Kecskeméten a Bács-Kiskun megyei Bíróság. Az ügy első- és harmadrendű vádlottját életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték.
Vágólapra másolva!

A vádlottak - többségükben egy család tagjai - 1997 karácsonyának szentestéjén a Kecskeméthez tartozó Városföld egyik tanyáján bántalmazták és kirabolták későbbi áldozatukat, a 69 éves B. Hajagos Gáspárt. A mozgássérült, szegényes körülmények között élő férfitól elvett háromezer forint készpénzzel és a lényegében értéktelen tárgyak megszerzésével a bűnözők nem elégedtek meg. 1998. január 4-én ismét felkeresték áldozatukat. Ekkor már gyilkosságra is el voltak szánva, mert attól féltek, hogy a férfi a fenyegetés ellenére feljelenti őket. A bűnbanda három tagja - miközben a másik három felpakolta a még mozdítható konyhai felszereléseket, élelmiszereket - ezúttal megverte a mozgássérült férfit. Az orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy az áldozat testén szinte nem akadt ép hely. A vádlottak az ütlegelés után kivonszolták áldozatukat az udvarra, összekötözték, és újra rugdosni kezdték. Az összevert férfira rákötöttek egy eketaligát, és bedobták az udvari kútba. A szerszám azonban fennakadt a káván. A gyilkosok hiába próbálták áldozatukat különböző eszközökkel a víz alá meríteni. B. Hajagos Gáspár, hosszas kínszenvedés után a még előzőleg a torkába gyömöszölt rongytól fulladt meg.
Az ügy elsőrendű vádlottját, Nagypál Zsoltot, valamint harmadrendű vádlottját, Borsos Károlynét életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Borsosné, a nevelőintézetben nevelkedett Nagypál Zsolt anyja, a bűncselekmény értelmi szerzője. Az ügy további négy vádlottját együttesen 30 év hat hónap szabadságvesztésre ítélték.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három vádlott esetében súlyosbításért fellebbezett, öt vádlott és védője pedig enyhítésért. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság dönt majd a bűnügyben.

Ajánló:

A megyei és városi bíróságok adatai.